Észak-Korea és Dél-Korea megerősítették azon szándékukat, hogy 2032-ben közösen nyári olimpiai játékokat rendezzenek. A nagyszabású esemény soha nem látott mértékű együttműködést, gazdasági forrásokat és Phenjan részéről nagyobb nyitottságot igényelne.
A két Korea képviselői szerdán bejelentették, hogy közös pályázatot nyújtanak be a 2032-es nyári olimpia megrendezésének jogára. A bejelentésre egy közös nyilatkozatban került sor a phenjani csúcson Kim Jong-Un észak-koreai vezető és Moon Jae-in dél-koreai elnök találkozóján.
A nyári olimpiai játékok közös rendezése olyan fokú együttműködést és kölcsönös bizalmat előfeltételez, amire még nem volt példa a Koreai-félsziget kettészakítása óta. Észak-és Dél-Korea kormánya technikai értelemben még mindig háborúban áll egymással és nem rendelkeznek a szokásos diplomáciai csatornákkal.
Nagy mértékű nyitottságra és pénzügyi erőforrásokra is szükség lenne, amelynek a hermetikusan zárt észak-koreai nemzet jelenleg híján van.
Korábban már volt némi közeledés a két ország között, amikor Észak-Korea hajlandó volt részt venni a 2018-as phjongcshangi téli olimpián. Az esemény következtében felmelegedtek a diplomáciai kapcsolatok. A két ország sportolói együtt vonultak fel a nyitóünnepségen az egyesítés zászlaja alatt, és közös női jégkorong csapatot állítottak.
Az olimpián kívül az a hír is felröppent, hogy Dél-Korea a 2030-as FIFA futball világbajnokság megrendezése érdekében is hajlandó volna az együttműködésre. A dél-koreai sportminiszter, Do Jong-hwan a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a futball torna Kínával, Japánnal és a két Koreával közös megrendezését is napirendre vennék.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Ilyen módon fenntarthatnánk a jelenlegi békés helyzetet és kiterjeszthetnénk a békét a Koreai-félszigeten az egész régióra [/perfectpullquote]
– fogalmazott Do Jong-hwan.
A 2032-s olimpia rendezésének jogáért India és Indonézia is bejelentkezett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2025-ben dönt a 15 év múlva esedékes nyári játékok rendezőjéről.
A következő olimpiának egyébként Tokió, a 2024-esnek Párizs, míg a 2028-asnak Los Angeles lesz a házigazdája.