A Vígszínház vasárnap mutatta be az A diktátor című darabot, amelynek a végén egy minidemonstráció keretében az egyik néző transzparenssel az igazgató, Eszenyi Enikő ellen tüntettek.

Az Index egyik olvasója számolt be arról, hogy A diktátor című darab végén egy transzparenst tartottak fel a nézőtéren: “Távol maradni is politika, Enikő!”

Az információik szerint az ügyelő próbált intézkedni, de nem sikerült, és nem nagyon reagálták le a helyzetet a nézők és a színészek. Valószínűleg nem olyanok tüntettek, akik végig ott voltak az előadáson, hanem olyanok, akik csak a végén rohantak be. Eszenyi Enikő megtapsolta a performanszt.

Eszenyi Enikő Tüntetés Vígszínház
Eszenyi Enikő, A Vígszínház Igazgatója

A Vígszínház igazgatója azután kapta az üzenetet, hogy nem vett részt a múlt héten a Madách téri megmozduláson. Eszenyi azt mondta az ATV-nek, azért, mert hiszi, hogy szakmai úton kell rendezni a kérdéseket, így viszont a diskurzus politikai térbe került.

“Mégsem vagytok a magyar kultúra gyilkosai?” – A tüntetés 9 legerősebb beszéde

Tüntetést szerveztek hétfő estére a “kultúra függetlenségéért”. A demonstráción Fullajtár Andrea, Brada Beáta, Sodró Eliza, Farkas Franciska, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla, Karácsony Gergely és Boross Martin szólalt fel. madách tér tüntetés, nemzeti kultúra alap tüntetés, színház tüntetés, pintér béla

“Előírja hogy a kormány és a fővárosi önkormányzat által közösen finanszírozott intézmények esetében finanszírozók állapodjanak meg a színházak működési rendjében, tehát én nagyon szívesen állok rendelkezésre; a két fél közötti megállapodás kialakításában, hogy úgy mondjam, tevőlegesen szívesen részt veszek” – fogalmazott Eszenyi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.