Annyi felderítetlen szépséget rejt világ, olykor azonban nem vesszük észre a leghétköznapibb dolgokat sem. Te gondoltad volna, hogy lehet külön könyvesbolt-művészetet kialakítani? 

Több minden miatt különböző egy-egy kultúra a világban, de egy mégis közös: könyveket, írásos emlékeket szinte minden ország kivétel nélkül őriz a történelmében, amelyre okkal lehet büszke. Ezek datálása természetesen eltérő, ám ha turistaként bolyongunk egy idegen országban, a kíváncsiság vezérlésével mégis megtekintjük ezeket az emlékeket. Ezáltal tágulnak ismereteink és perspektívánk, valamint műveltségünk is fejlődik.

Aki áldoz az ilyen jellegű tevékenységekre, támogatja a kultúrát, nem tud elmenni egy-egy könyvesbolt mellett anélkül, hogy ne nézzen szét a kínálatban, vagy ne igyon egy kávét a kincskeresés közepette. A könyvesboltok életünk részeivé váltak, ezt pedig más művészeti ágak is felismertek, mint az építészet.

Különböző stílusokban találhatunk a világ minden táján könyvesboltokat, legyen az 13. századi templom vagy egy régi, elhagyatott színház épülete, de akadnak, akik futurisztikus stílusban is terveznek könyvesboltokat.

Virtuális sétánkban különleges könyvekkel teli boltokat mutatunk be, amelyeket érdemes meglátogatni, ha az adott országban járunk.

Coolest Bookstores 1

Livraria Lello, Portugália

Coolest Bookstores 7

Selexyz Dominicanen Maastrict, Hollandia

Coolest Bookstores 9

Shakespeare & Társasága, Franciaország

Coolest Bookstores 14

Libreria Acqua Alta, Olaszország

Coolest Bookstores 16

El Ateneo, Argentína

Coolest Bookstores 3

Hangzhou Zhongshuge könyvesbolt, Kína

Képek forrása: Pinterest

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.