Az Exatlon Hungary 55. adása sem szűkölködött érzelmekben. A sérülésekből végül csodálatos előnyt kovácsoló Bajnokok ezúttal megúszták a párbajt.

A Bajnokok összezárnak Halász Vivien körül

A Bajnokok közt küzdő Szabó Franciska sérülése távozásra kényszerítette a cselgáncs-bajnokot. A csapat megfogyatkozott létszáma miatt a műsor készítői újabb élsportolóval bővítették a pirosak harcosainak palettáját. Halász Vivien kétszeres Világkupa-győztes, nyolcszoros magyar bajnok karatés. Saját bevallása szerint álomvilágban él és érdekes természettel van megáldva. A legfontosabb emberi értéknek az őszinteséget tartja.

Halasz Viven Exatlon Hungary
Halász Vivien Exatlon Versenyző, A Bajnokok Új Csapattagja / Fotó: Pinterest

Virág András azonnal le is csapott a saját sportágából érkező lányra, és őszintén vallott neki az elmúlt hetekben a Bajnokok csapatát érő hullámvölgyekről. Szabó Franciska sérülését Somhegyi Krisztián betegsége követte, majd ezután csatlakozott Ujvári Iza és Lencsés Luca. Az új csapattagok érkezésekor rövidebb felfelé ívelés következett a Bajnokok eredményei javulni látszottak, de az öröm nem tartott sokáig, mert heteken keresztül hajszálokon múlt ugyan, de pontszámban mindig alulmaradtak a Kihívókkal szemben.

A rossz széria a Bajnokok férfi párbajához vezetett Móricz Dániel és Szarka Ákos között, amelyből a csapatrangidős streetworkout bajnok Ákos került ki vesztesként és kellett hazautaznia. A sorozatos mélyrepülésból azonban az élsportolókból álló társaság főnixmadárként éledt újra. A Franci távozásával egyidőben vívott futamokon a szeretteikkel való videótelefonálásért küzdöttek az Exatlon Hungary játékosai, és a Bajnokok joker nélkül, létszámban megfogyatkozva, mindössze négy játékossal el is hozták a lélekemelő jutalmat. A Végjátékon Móricz Dániel és Virág András mindketten fejsérülést szenvedtek, és kórházba kellett szállítani őket. Emberhátrányban ugyan, de csapattársaik, Kocsis Lilkó, Tóth Janka és Somhegyi Krisztián pontszerzéseinek hála ismét győzedelmeskedtek a kékekkel szemben, így a Kihívók női játékosai párbajoztak.

Farkas Zsófi búcsúzott a Kihívóktól

Az Exatlon Hungary 55. adásában Farkas Zsófi búcsúzott a Kihívók csapatától. Leköszönő beszédében őszintén hálás volt a műsorban töltött három hétért és az ott szerzett tapasztalataiért. A Zsófi számára a legnagyobb kihívást jelentő, legjobb statisztikájú női ellenfelet választó Herczeg-Kis Bálint és a Bálintot szintén Kőnig Anna párbajba küldésére buzdító Kővári Viktor némán hallgatott, amikor a lányok visszatértek a küzdőtérről.

A csapat többi tagja sem jutott szóhoz, amikor Zsófi azt mondogatta, nincs értelme bánkódni, szép volt, amíg tartott, és egy utolsó lekesítő közös pacsizásra hívta a kékeket, mielőtt távozott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet