Az Exatlon Hungary szokásos heti Végjátékát rendszerint a Bajnokok és Kihívók vívják egymás ellen. Az egyesített magyar csapat versenyzői a 64. és 65. adásban azonban most a világklasszisnak számító mexikói exatlonistákkal mérhetik össze erejüket.

Mexikói exatlonisták vs. Magyar exatlonisták

Palik László a jokerért és az íncsiklandó magyaros vacsoráért folytatott küzdelem után először a Bajnokokkal közölte a nemzetközi összecsapás hírét.

Virág András libabőrös lett az izgalomtól és azt nyilatkozta, úgy érzi, kicsattan az energiától. Hatalmas löketet ad versenyszellemének, hogy a mexikóiakkal futhat, hiszen állítása szerint ő a legjobbakkal szeret versengeni.

Exatlon Nemzetek Viadala Mexikoi Exatlonistak Magyar Exatlonistak Exatlon Hungary Kihivok Langos
A Magyar Csapat Kihívói Utolsó Lángos Vacsorájuknak Örülnek A Mexikói Exatlonisták Ellen Vívott Harc Előtt / Fotó: Tv2

A mexikói exatlonisták saját műsoruk utolsó fázisánál tartanak. Az egyéni szakaszban maradt spanyol ajkú versenyzők tehát már ténylegesen országuk legjobbjainak legkiemelkedőbb sportolói. A sportszerűség jegyében a magyar versenyzők közül négy Bajnok és négy Kihívó került kiválasztásra, és ebből állítottak össze a műsorkészítők és a magyar exatlonisták egy magyar válogatott csapatot.

Gépek, robotok ellen küzd a magyar exatlonista válogatott

Palik László bepillantást nyert a mexikói exatlonisták versenyeibe, és figyelmeztette a Bajnokok csapatát, hogy ellenfeleik rendkívül gyorsak, “gépek, robotok” lesznek, és nagyon fel kell majd kötniük a nadrágszíjat. A győzelmet mégsem tartja esélytelennek.

A Kihívókat szintén sokként érte a nemzetközi viadal híre, amivel Palik az éjszaka közepén szembesítette a játékosokat. A két viadalba induló lány versenyzőt hamar megnevezték az Kihívók. Kőnig Anna és Buzás Dorottya a legjobb statisztikával rendelkező és legrégebb óta versenyben lévő kék játékos. A válogatottba kerülő fiúk személyéről már kicsit bonyolultabb kérdés volt döntést hozni.

A járványhelyzet súlyosságát tekintve ugyan nem világos, hogy a műsorkészítők miként tették lehetővé a nemzetközi összecsapást, de az Exatlon Nemzetek Viadala kétségkívül magas nézettségi adatokat produkál majd.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet