Szabó Franciska az Európa-bajnok cselgáncsozó korábban már bajlódott sérüléssel, és a mai adás előzeteséből kiderült, hogy ezúttal sokkal súlyosabb lehet a baj.

Szabó Franciska második sérülése

Az Exatlon Hungary Bajnokainak legmagasabb pontszámmal rendelkező női versenyzője, Szabó Franciska éppen a Kihívók Dórijával futott a pályán, amikor a medence akadály előtt rosszul lépett és hatalmasat esett.

Szabo Franciska Serules Exatlon Hungary
Szabó Franciska, Az Exatlon Hungary Bajnokok Csapatának Tagja Ismét Megsérült / Fotó: Tv2

Az előzetes alapján a Bajnokok versenyzőjének ismét a lába sérülhetett. Az Exatlon Hungary játékosai sokkos állapotban figyelték, ahogyan Franciska ordít a fájdalomtól. A sérülés pontos természetét a ma esti adásból fogják megtudni a nézők.

Mentő vitte el

A férfi párbajt megelőző verseny a hét legfontosabb eseményének számító végjáték, ahol mind a Bajnokok mind a Kihívók csapata a legintenzívebb teljesítményt igyekszik nyújtani.

Szabó Franciska esését követően ellenfele, Buzás Dorottya szaladt oda hozzá elsőként, hogy segítsen rajta, a műsorkészítők pedig pillanatokon belül riasztották a mentőket a kínok közt vergődő játékoshoz.

Kapcsolódó cikk

Franci kicsit több mint egy hónapja sebesült meg a lábán először, akkor a helyzet súlyosságát viccel enyhítendő arról beszélt, hogy talán amputálni kell. A versenyző több napig úgy érezte, a sérülésből való hosszadalmas felépülés miatt számára véget ér a játék. Az MRI vizsgálat alapján akkor nem az izomszövete sérült, és kevesebb mint két hét alatt jobban lett, így versenyben maradhatott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet