Farkas Alexandra elmagyarázta, hogy ha a férje hűtlen lenne, ő akkor sem akarna arról tudni.

Farkas Alexandra és Könyves Tamás Reggeli adásában osztották meg a véleményüket a megcsalásról. És bár utóbbi azt mondta, ő mindenképp szólna az ismerősének, ha tudná, hogy megcsalják, Fazekas teljesen máshogy gondolja, ő nem akarná tudni, írja24.hu.

Szerintem valahol önmagadat vered azzal kapcsolatban át, amikor azt mondod, hogy nem érzed, hogy a melletted lévő ember félrelép. Lehet, hogy egy ideig nem akarod érezni

– magyarázta, hozzátéve, hogy szerinte nagyon fontos átgondolni, hogy milyen közel áll hozzánk az illető, és az milyen lelki állapotban van, amikor azon gondolkodunk, elmondjuk-e neki, hogy megcsalják.

Én teljesen magamból indulok ki, én nem akarnám megtudni, hogy a férjem félrelép. Biztos, hogy nem. Azért nem, mert most már tartok olyan tudatossági szinten, hogy tudom, hogy képtelen lennék belőle kilépni egyedül.

“És sokkal nagyobbat ártanék magamnak azzal, ha azt mondanám, jól van, gyerekek, én innentől kezdve szingli vagyok, viszontlátásra, válunk, minden. Mert egyszerűen tudom, hogy én ezt nem tudnám megtenni” – magyarázta az Éjjel-Nappal Budapest színésznője.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.