Farkas Franciska fiatal kora ellenére már számos területen kipróbálta magát. Volt már modell, szobalány, felszolgáló, eladó, és jelnyelvi tolmács is. Ezúttal egy önálló est keretén belül lép fel, ahol Gorkij novellájának lapjai mögé bújik.

A húszas éveiben járó lányra nem lehet a tapasztalatlan jelzőt használni, hiszen már több területen is megmutatta hozzáértését. Újabban színésznőként lett elismert itthon: a Viktória – A zürichi expressz játékfilm után megcsillanthatta tehetségét az HBO saját gyártású sorozatában, az Aranyéletben is. Következő projektje, a Brazilok idén áprilisban kerül majd bemutatásra, és olyan nevek mellett láthatjuk, mint Dobó Kata, Gryllus Dorka vagy Schell Judit.

Franciska március 9-én egy felnőtteknek szóló mese-estre invitál bennünket, ahol Gorkij Makar Csudra című novelláját igyekszik bemutatni a nagyérdemű közönségnek. A színésznő kisgyermekkora óta szorosan kötődik ehhez a meséhez, időről időre újraolvassa, és mindig új ismeretekre tesz szert a novella által.

A darabot Soós Attila rendezte. Az előadást követően lehetőség nyílik egy kerekasztal-beszélgetésre a művészekkel, amelyet Karafiáth Orsolya moderál.

#facebook | #instagram | #blog

Időpont: 2017. 03. 09. – 19 óra

Helyszín: Harmadik Hely, Budapest

Címlapfotó: Farkas Franciska hivatalos blogja

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.