Egy furcsa ügy miatt került a rácsok mögé.
Interjút adott a Story.hu-nak Farkasházy Tivadar, aki többek között börtönélményeiről is mesélt. A humorista 2009-ben költözött be a rácsok mögé, méghozzá egy 5000 forintos parkolási bírság miatt. A nem hétköznapi akcióval a bürokratikus anomáliákra szerette volna felhívni a figyelmet.
„Egyébként ez egy tévedés volt, a büntetést ugyanis befizettem, de gondoltam, kipróbálom a rendszert. 1000 forintjával kellett volna leülnöm az 5000 forintos büntetést, miközben 7000 forintba kerülök naponta az államnak” – mesélte.
Utólag azonban senkinek nem javasolja, hogy kipróbálja a börtönéletet: „Senkinek sem ajánlom ezt a megoldást, nagyon rossz dolgom volt… És nem csináltak ám poént belőle, hogy bejött a celeb. Sőt, megfingattak”.
Teddy később visszakapta a potyára befizetett összeget, sőt, rehabilitálták is, így nem számít büntetett előéletűnek.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.