Több, mint egy hetet töltött kórházban az a 25 éves amerikai nő, akinek túl szoros farmernadrágja miatt került életveszélybe.

Szoros farmernadrágot biztosan nem fog többé választani

A 24.hu leírása szerint már több, mint 8 millió megtekintést ért el az észak-karolinában élő nő sztorija a TikTokon, amiben elmeséli, hogyan került intenzív osztályra ruhaválasztása miatt.

Samantha egy három évvel ezelőtti randijáról számolt be, ami 8 órán át tartott. A The Sun szerint már a randi elején érezte, hogy kicsit túl szoros a rövidnadrágja, de végül nem foglalkozott túlzottan a kényelmetlenséggel.

Vérmérgezése lett a rossz ruhaválasztástól

Másnap azonban nem érezte jól magát, és a bőre felduzzadt, szúró, lüktető fájdalom gyötörte, ahol kidörzsölte a nadrág. Az orvosok antibiotikumot adtak neki, de reggelre súlyosbodott az állapota, és kórházba kellett mennie, ahol súlyos bakteriális fertőzést és vérmérgezést állapítottak meg nála. Elmondása szerint rázta a hideg, mindene fájt, és járni is alig bírt, így végül az intenzívosztályra került.
Eleinte az is felmerült, hogy el kell távolítani a sérült bőrfelületet, de végül a gyógyszereknek köszönhetően ez elkerülhetővé vált.
Egy hétig az intenzívosztályon, majd még további három napig kezelték a kórházban, de a teljes felépülés négy hónapon át tartott.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet