Közel negyven év az igazságszolgáltatásban
A magát tősgyökeres szombathelyinek valló Fejes Péter a Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, majd 1988-ban nevezték ki ügyésznek, kezdetben a városi ügyészségen dolgozva.
Később a Vas Megyei Főügyészségen folytatta pályáját csoportvezető ügyészként és szóvivőként, 2008-ban pedig Veszprém megyei főügyész lett, ám 2012-ben Polt Péter legfőbb ügyész azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmentette.
A felmentést követően beosztott ügyészként a Győri Fellebbviteli Főügyészségen dolgozott tovább, majd a Vas Vármegyei Főügyészség büntetőjogi helyetteseként vonult nyugdíjba közel négy évtizedes munka után.
Pályafutása alatt olyan kiemelt ügyek tartoztak hozzá, mint a körmendi gyerekgyilkosság, a Marian Cozma-ügy nyomozási felügyelete, illetve a vörösiszap-katasztrófa felelősei elleni vádhatósági eljárás.
A szakember a mai napig oktat az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, emellett az Európai Borlovagrend egyik magas rangú tisztségviselője, miközben fő célként „a hagyományos értékrend és az önbecsülés visszaállítása, a társadalmi megbecsülés visszaszerzése, az ügyintézésben a szakmaiság, az időszerűség és a politikamentesség érvénybe iktatása” mellett kötelezte el magát.
A beiktatást követően világossá vált, mekkora átalakítás vár a szervezetre: az új vezető a Központi Nyomozó Főügyészség helyzetét is célba vette.


