Fesztivál A Fekete Zaj fesztivált nem érdekli a kormány bejelentése,...

A Fekete Zaj fesztivált nem érdekli a kormány bejelentése, 2020-ban is megrendezik

Promóció

Idén kvázi a teljes fesztiválszezon elmarad a koronavírus-járvány miatt meghozott kormányintézkedések okán.

Fekete Zaj: a megmaradt bástya

Promóció
- Advertisement -

Csütörtökön, a Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hiába minden remény, augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényt megtartani. Ez azt jelenti, hogy a már korábban is biztosra vehető Sziget Fesztivál, VOLT, Balaton Sound, Bánkitó után a Fishing on Orfű, Kolorádó, Strand Fesztivál és több más fesztivál is elmarad. A Sziget Zrt. korábbi tulajdonosa, Gerendai Károly egyébként azt nyilatkozta, hogy belerokkanhatnak az idei év elhalasztásába.

Sziget / Fotó: Rockstar Photographer

Azonban hiába a kormánybejelentése, a Fekete Zaj szervezői úgy döntöttek, megrendezik 2020-ban is, mindössze kisebb befogadóképességel.

A Fekete Zaj eddig is egy kicsi és családias rendezvény volt, most még inkább erre lehet majd számítani – annak ellenére, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt

– írták a szervezők Facebook-oldalukon a közleményben.

Mátra az új Sziget

A szervezők azt írták, mivel missziójuk a közösségépítés és a zenekarok népszerűsítése, emiatt mindent megtesznek azért, hogy idén is legyen Fekete Zaj.

Elkeserít bennünket, hogy idén nyáron számos olyan fesztivál elmarad, amelyeket mi példaképnek vagy partnernek tekintünk. Őszintén bízunk abban, hogy a hozzánk hasonló underground események egy részének a megrendezése nem szakadékot szül majd az egyes rendezvények között, hanem szakmai párbeszédet és összetartást eredményez, az idén elmaradó fesztiválok pedig talpraállnak jövőre

– tették hozzá az augusztus 19. és 22. között megrendezésre kerülő fesztivál szervezői.

Fekete Zaj Fesztivál

Drága Zajongók! A kormány mai bejelentése után azt az utat vá… lasztottuk, hogy megrendezzük a fesztivált, de az eddigieknél kisebb befogadóképességgel. A Fekete Zaj eddig is egy kicsi és családias rendezvény volt, most méginkább erre lehet majd számítani – annak ellenére, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt.

Nem csak a szóban forgó fesztivál szervezői, de számtalan előadó, zenekar és énekes szólalt fel a tiltással szemben Majkától Czutor Zoltánon át Lovasi Andrásig és a Tankcsapda, az Ocho Macho, a Magna Cum Laude vagy Depresszió zenekarig.

Mondjuk a németek mennyivel egyszerűbben (és tisztességesebben) intézték ezt. Márciusban megmondták, hogy idén nincs közös nagy bazseválás, itt van ennyi és ennyi pénz havonta, és mindenki tudta, mire számíthat, ki lehetett találni, mivel foglalkozzon a zenészember, ha nem akarta, hogy csak úgy pocsékba menjen ez az év. Nálunk a segítség? Nyilvános ígérgetésen kívül majdnem a semmi (…) De nem baj, mondta mindenki, most már hagyjuk is azt a segélyezést, jön gusztustizenöt, és végre fellélegezhet az iparág. Úgy látszik, mégse nem jön

– írta például a Kiscsillag frontembere, Lovasi András.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3