Egy korszak vége.
Új fejezetet nyit a Fenyő Gyöngye együttes, immár Fenyő Miklós nélkül – derült ki a zenekar közleményéből, mely szerint az együttes új néven folytatja tovább a működését.
„Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy Fenyő Miklós és a Fenyő Gyöngye zenekar több évtizedes együttműködés és többszáz koncert után külön folytatják zenei pályafutásukat” – írták a közleményben.
“A Fenyő Gyöngye zenekar tagjai együtt maradtak és a jövőben Budapest Rock’N’Roll Band néven viszik tovább a rock’n’roll hagyományait, jó hangulatban folytatva a közös munkát. A zenekar vezetője Zsoldos Gábor »Dedy« (dobok) az eredeti Hungária együttesnek is tagja volt 1982–83-ban, az Aréna és Finálé című albumok az ő nevéhez is köthetők” – tették hozzá.
Mint írták, a zenekar tagjai a hazai rock’n’roll műfaj legkiválóbb képviselői.

Kapcsolódó cikk

“Fedics Ibolya (zongora), Dudinszky Zoltán »Dudi« (szaxofon, harmonika), Czeczei József »Fly« (gitár), Keszthelyi László (basszusgitár), Málinger Anita, Szabó Léna, Sima Anikó (vokál). A zenekarhoz két kiváló énekes csatlakozott Pintácsi Viki és Andorai Péter Krisztián személyében. A zenekar repertoárjában a Hungária együttes öt nagylemezének legjobb dalai kapnak kiemelt szerepet. Ezek azok a slágerek, amelyeket 2024-ben a Puskás Arénában és 2025-ben – két egymást követő napon – az MVM Dome-ban az eredeti tagokkal együtt adtak elő. A zenekar minden fellépésén és promóciós videójában élőben játszik, előre felvett alapok nélkül – a valódi rock’n’roll élmény jegyében” zárták a közlemény.
“Amióta csatlakoztam a TV2-höz öt évvel ezelőtt, azóta az volt az álmom, hogy visszahozzuk a csatorna legemblematikusabb énekes tehetségkutató műsorát, a Megasztárt. Egy egész magyar nemzedék nőtt fel ezen a produkción, tele fantasztikus tehetségekkel és érzelmekkel. Hála a csapatunknak, most ez az álom valóra válik. Alig várom!” – mondta el a TV2 vezérigazgatója.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet