Ferenc pápa vasárnap a Vatikánban tartott szentmisét, és elárulta, még több pusztítást lát az emberiség jövőjében.

Ferenc pápa egy látomásáról beszélt, miszerint a háborúk, a megélhetési költségek növekedése, az energiaválság, a szegénység és éhínség mellett még rosszabbra fognak fordulni a dolgok, írjaBlikk

Homíliájában azt mondta, hogy keserű idők járnak, tele háborúk dübörgésével, növekvő igazságtalansággal, éhínséggel, szegénységgel és szenvedéssel, de ebben a sivár és nyugtalanító időben még nagyobb pusztulás előjelei vannak.

Azt is elmondta, hogy karácsonykor az isteni szeretet az üdvösség kedvező időszakát üzeni nekünk, amelyben az Úr a Szűzanyán keresztül továbbra is nekünk adja Fiát.

A vatikáni gyülekezetek tagjait arra buzdította, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, és találkozzanak testvéreikkel, akiket a közömbös fogyasztói társadalom eldobott és elfelejtett. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet