A brit királyi családról szóló A korona című sorozat nagy bevételt generált a Netflix streamingszolgáltatónak. Emiatt megéri neki kockáztatni az angoloknál.

Nagy költekezésbe kezdhet a briteknél a Netflix

Az eddigi összeg kétszeresét, egymilliárd dollárt tervez elkölteni a Netflix angol gyártású sorozatokra és filmekre, mert annyira népszerű lett A korona negyedik évada.

A Korona Sorozat 4 Evad Netflix Fikcio Brit Kulturalis Miniszter
A Korona 4. Évada / Fotó: Netflix

A brit királyi családról szóló sorozat mellett a Sex Education című sorozatuk is nagy sikert arat.

Pedig a Vaják forgatása kétszer is leállt

A Variety híre szerint ebből a pénzből ötven különböző netflixes produkció valósulhat meg.

Azzal együtt is megéri ennyit kockáztatnia a cégnek, hogy idén a Vaják című sorozatuk forgatása kétszer is leállt az Egyesült Királyságban a koronavírus-járvány miatt.

A Netflix eddig is az Egyesült Királyságban költötte a legtöbb pénzt az Egyesült Államok után. Több műtermet is bérbe vettek hosszú távra, és a London környéki Shepperton stúdiókomplexumban alakították ki gyártási központjukat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet