Fluor Tomi elsősorban a Wellhello egyik frontembereként ismeretes. Azonban közismert róla az is, hogy a kezdetek óta ír szólódalokat is, hiszen így robbant be annak idején a köztudatba. Négy év után folytatja szólókarrierjét, és kiadta az Ittalvós dalt.

Az elmúlt négy-öt évben minden kapacitását az elnöki zenekar kötötte le. Ám időközben sok olyan élmény és gondolat felgyülemlett benne, amik inkább személyes vonalat erősítik. Így amellett, hogy teljes gőzzel készülnek a június 14-i Budapest Parkbéli Wellhello-koncertre új dalokkal és klipekkel, elérkezett az ideje, hogy a szólódalokból is megmutasson néhányat.

Image 1 1
Fluour Tomi, A Wellhello Tagja / Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala

Tudjuk, hogy Fluornak a vérében vannak a frappáns szövegek és a kreatitvitás, így a frissen megjelent Ittalvós szólódala is egy rendkívül személyes élethelyzetet mutat be.

A dalhoz hasonlóan a videóklip is extra lett, melyet Emil Goodman álmodott meg. A végtelenül körbe-körbejáró jelenetekben Fluor maga szerepel, egy friss párkapcsolat elején a lánnyal, aki a való életben is a barátnője már egy ideje. A klipről és a dalról Fluor csak annyit mondott:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Bár már ezer éve ismerjük egymást, csak idén alakult a barátság valami többé. Február 14-én forgattuk a klipet, és ott éreztük, hogy valami átfordult, így onnan számoljuk a kapcsolatunkat is[/perfectpullquote]

– mondta őszintén Fluor Tomi, a Wellhello tagja.

Fluor Tomi keményen odaszólt a Magyarországra látogató török elnöknek

Egy Twitter-bejegyzésben osztotta meg gondolatát a Magyarországra látogató Erdogan török miniszterelnökkel kapcsolatban. Az ATV szúrta ki és mentette le a screenshotot. Recep Tayyip Erdogan hétfőn érkezik hivatalos látogatásra Budapestre. A török elnök október 8-9-én tartózkodik a fővárosban. Fluor Tomi itt még nem állt meg, és Instagram-storyban is kifejtette véleményét Erdoganról:

Mint hozzátette: “Az Ittalvós az első dal a lemezről, amin sok év után ismét Mr. Joekerrel dolgozom. Az album a tét nélküli kiírásáról szól annak, amit megéltem, megélek vagy épp megjósolok, megérzek, többek között olyan közreműködőkkel, mint Norba, Deego vagy a Hősök. A borító Rubik munkája, a Fluor-logót pedig Mentha tagelte fel.”

FLUOR – ITTALVÓS – OFFICIAL MUSIC VIDEO

Az első klip a Time-lapse LP-ről. Infó az albumról, a miértekről: https://www.facebook.com/fluortomi/photos/a.591955210838148/2352361551464163/?type=3&permPa…

Fluor megjegyezte, hogy soha nem lesz már az az underground forma, aki korábban volt. Bár, mint mondta, stílusában egyesek felfedeznek majd ismerős elemeket az új albumon.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szabad megfejtések, gondolatok a nehezebb és a boldogabb napokról, lefejtve minden olyan réteget, ami közénk állhat, sokszor közém és közétek is állt. Amit nem mertem kihozni, kiírni, most egy hosszú beszélgetés alatt előkerül[/perfectpullquote]

– zárta Fluor Tomi az Ittalvós és a várható új lemez kommentárját.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.