Állva tapsolt a közönség, ujjongtak, ahogy megpillantották: az 57 éves súlyos beteg Céline Dion mindenkit megsiratott
A világsztár visszavonult, de most újra láthattuk – és a könnyeinket törölgettük közben.
Fodor Zsóka sokszor hallja azt, hogy a nők nyolcvanévesen már anyókák, de ő nem érzi magát öregnek, mikor tükörbe néz, írja a 24.hu.
Még nem nagyon ráncosodom, amikor kisminkelem magam, amit nem szeretek, döbbenten látom, mondják is, 20 évet nyugodtan letagadhatok
– jelentette ki.
Azon vettem észre, hogy mégiscsak öregszem, hogy mindig gyönyörű fehérneműt veszek magamnak. Ha bárhol rosszul lennék, és mentőt kellene hívni, csettintsenek a mentősök, milyen szép és gusztusos fehérneműje van Magdi anyusnak.
Bevallása szerint sajnálja, hogy nem talált magának olyan férjet, akinek szívesen szülne, de nem érzi magát egyedül, nem hiányzik egy férfi az életéből.
Ami miatt a nők megőrülnek, a szex, az engem már nem érdekel. Azért, hogy én főzzek, mossak valakire, hogy esetleg a nálam fiatalabb férfira elköltsem a keservesen összekuporgatott pénzemet, azt már nem.
“Ahogy mondtam, csodálatos barátaim vannak, ha akarok, velük vagyok, de imádok egyedül lenni, soha nem unatkozom, nekem férfi legalább 20 éve nem hiányzik az életemből” – magyarázta a színésznő.
Kapcsolódó cikk
Egyetlen emberre számíthat.
A világsztár visszavonult, de most újra láthattuk – és a könnyeinket törölgettük közben.
Köllő Babett, aki a jelenleg a Határtalan szerelem műsorvezetője, meglepő titkokat mesélt a magánéletéről.
Aurelio olyan titkokat osztott meg a magánéletéről, amit szerinte kevesen tudhatnak róla.
Nem a lemondatott egri kulturális bizottság elnöke az egyetlen politikus, aki tovább osztotta a Dobrev Klárát nyíltan fajelméleti, antiszemita szempontok alapján támadó Facebook-bejegyzést.
Megszólalt a botrányos koncertvideója kapcsán.
Nagy motiváció számára, hogy hamarosan újra láthatja a gyerekeit.
Pénzügyi vita, betegség és bizarr családi szálak is napvilágra kerültek. Mi több, Győzike még Demcsák Zsuzsát is kikezdte.
A hatóság tájékoztatásából az is kiderül, történt-e személyi sérülés.
Pedig Till Attilának és az eladónak is tetszett a gobelin.
Az utóbbi időszakban mennyi mindenbe vágott bele – ráadásul mindegyik próbálkozását siker koronázta.
Szentkirályi Alexandra: „A lányomnak meg kell tanulnia, nem csak ő van a világon”.
Tavaly diagnosztizálták nála a csontrákot, a kezelések sem javítottak az állapotán.
Hihetetlen, hogy kaphat ilyet.
Hihetetlenül tehetséges a műsorvezető gyermeke.
Vajon megállja a helyét?
Papp Máté Bence eltűnése nem volt véletlen.
A párizsi bíróság kedden hozott ítéletet Gérard Depardieu ügyében, aki két nő ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt állt bíróság elé.
Gáspár Kata: Ne nézz a képernyőn, ha szerinted nem vagyok oda való!
Senki nem mert az asztalához ülni, úgy meg voltak illetődve.
A felvétel a kórus kulturális diplomáciai programjának a része.
Kiakadt a showman, szerinte cserélni kéne az értékelő brigádot.
Mutatjuk a részleteket!
A Kincsvadászok kereskedői nem is licitáltak rá, de azóta nagyon jó helyre került.
A katolikus újságíró, John L. Allen egyszer azt írta, hogy „a történelem szemétdombjai tele vannak az úgynevezett szakértők tetemeivel, akik megpróbálták megjósolni a következő pápát”.
Vasárnap este a fináléjához érkezett A Nagy Duett idei évada. Az adás elején a műsorvezetők megkérdezték Szabó Zsófit, hogy érezte magát a műsorban zsűritagként, miután kapott hideget-meleget.
Nem titok már, ki az a két gyanúsított, akit az ukrán hatóságok Magyarországnak való kémkedéssel gyanúsítanak.
Az elmúlt közel hat évben meghatározó szerepet játszott a TV2 Csoport fejlődésében és sikereiben Pavel Stantchev, ám pár hete bejelentették, hogy távozik a csatorna éléről.
Nagyházi Lőrincék galériájába bement egy ember, aki talált egy képet a padláson, de nem sejtette, mekkora milyen értékes a festmény. Nemrég 4,5 milliárd forintot fizettek érte.
Végül minden a legnagyobb rendben sikerült, és hatalmasat robbant az Acalari Bomba az előadásukban!
Curtis testvére április elején tudta meg, hogy leghamarabb 27 év múlva szabadulhat a börtönből, ugyanis életfogytiglani fegyházbüntetést kapott.
Ugyanazon a színpadon, ahol évekkel ezelőtt ő maga is versenyzett Till Attilával.
Megfagyott a stúdió, amikor kimondták a nevét!
Sokan pedig őket várta győztesnek.
Lékai-Kiss Ramóna megmutatta hosszú combját A Nagy Duett döntőjében.
Győzike és Dér Heni is fellépett A Nagy Duett hetedik évadának döntőjében. Méltó búcsút vettek.
Természetes, hogy Aureliónak szurkol.