Lelkileg megterhelő év volt Földes Eszter számára 2024, ugyanis mint az kiderült, szakítottak 20 évvel idősebb férjével, Lovasi Andrással. A színésznő nem titkolja, mennyire megviselte a válásuk, nehéz volt felülkerekednie a problémákon. Igyekezett önmagát újra megtalálni, de a szomorú hangvételű évértékelőjében kijelentette, ez a cél 2025-re is.
Földes Eszter és Lovasi András tíz éve találtak egymásra, és bár nem titkolták, hogy a kapcsolatuk egyik alapja a vitatkozás, kilenc éve kimondták egymásnak a boldogító igent, majd 2018-ban megszületett a közös gyermekük is, Álmos Fülöp. Bár a házaspár nem gyakran szólalt meg a magánéletéről, igyekeztek kizárni a nyilvánosságot a mindennapjaikból, a színésznő közösségi oldala annál beszédesebb volt az elmúlt időszakban. Kiderült, hogy véget vetettek a házasságuknak, melyet a színésznő nagyon nehezen viselt.
Mint mondta, napról napra kellett élnie és életben maradnia, és jól tudta, nagyon hosszú folyamat és belső munka lesz, mire túl tudja tenni magát a szakításon. Évértékelőjéből is érezni, fájdalmas hónapom állnak mögötte:
Kapcsolódó cikk
Vége! Szakított Szente Vajk és Molnár Andrea – Ez állhatott a háttérben
Két és fél év után vége, szakított Szente Vajk és Molnár Andrea. A Blikk információi szerint a Jászai Mari-díjas rendező és a táncművész kapcsolata nagyjából
“Nehéz nekiállni ennek a posztnak… “2024. Köszi mindent.” Olyan sokat olvastam ezt. Én is próbáltam leírni. De nem ment. Nehéz megköszönni azt a sok fájdalmat, veszteséget, félelmet, magányt, összeomlást, amit 2024 nekem jelent. Bár mondják, hogy majd az idő… Nem, nem az idő egyedül. Nélkülem az idő semmit nem old meg. Ahhoz én kellek.”
Meg türelem, figyelem, fegyelem, szeretet. Türelem önmagamhoz. Figyelem befelé és magamra. Fegyelem, hogy erőmnél maradjak. Szeretet, amit nem csak másoknak, önmagamnak is meg tudok adni. Nem, nem köszönöm meg 2024″ – kezdte a drámai vallomását a válása bejelentése után, majd így folytatta:
“Amióta csatlakoztam a TV2-höz öt évvel ezelőtt, azóta az volt az álmom, hogy visszahozzuk a csatorna legemblematikusabb énekes tehetségkutató műsorát, a Megasztárt. Egy egész magyar nemzedék nőtt fel ezen a produkción, tele fantasztikus tehetségekkel és érzelmekkel. Hála a csapatunknak, most ez az álom valóra válik. Alig várom!” – mondta el a TV2 vezérigazgatója.
“De köszönöm minden embernek, aki megtartott, figyelt, vigyázott rám, hitt bennem, nekem, és szeretett. És köszönöm magamnak, hogy bármennyire féltem, mégis mentem előre, hogy mertem segítséget kérni másoktól, mertem gyenge lenni, mertem a felém áradó szeretetbe kapaszkodni, mertem kiszolgáltatott lenni, és köszönöm, hogy most van bátorságom megköszönni magamnak. És nem, nem írom le azt se, hogy “gyere 2025.”, mert jön az, ha akarom, ha nem. Viszont gyere vissza Eszter, akit majdnem elvesztettem. Az élet kincs, ha nyitott szívvel csináljuk végig. Boldog új életet!” – foglalta össze érzéseit az Instagram-posztjában, melyet a Bors szúrt ki.
Kapcsolódó cikk
Gallusz Niki a szakításáról beszélt – “Egymás idegeire mentünk”
13 évig voltak együtt barátnőjével, a szakítás után most egy férfival ismerkedik.