Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmje kapta a B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat a magyar filmkritikusok pénteki budapesti díjátadóján, ahol Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét életműdíjjal tüntették ki.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film- és tévékritikus szakosztályának, valamint a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztályának tagjai a legjobb rendezés díját Bagota Bélának ítélték oda Valan című filmjéért, míg a legjobb animációs filmért járó elismerést Kreif Zsuzsa, Turai Balázs és Bera Nándor Candide kalandjai című alkotása érdemelte ki – közölte a MÚOSZ.

Hiába a shortlist, az Akik maradtak nincs ott a 2020-as Oscar-jelöltek között

Közép-európai idő szerint hétfő délután nyilvánosságra hozta az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeit. Tóth Barnabás Akik maradtak filmje a shortlist után nem került be a végleges jelöltek listájára. oscar díj 2020 nyertesek, oscar díj 2020 jelöltek, akik maradtak kritika

Csoma Sándor Casting című filmje a legjobb kisjátékfilm díját kapta, míg az előző év legjobb dokumentumfilmje Hegedűs Péter Lili című alkotása lett. A legjobb forgatókönyv díját Muhi Klára és Tóth Barnabás érdemelte ki az Akik maradtak című filmért.

Akik Maradtak Szoke Abigel Toth Barnanas
A Legjobb Nõi Fõszereplõ Díjban Részesült Szõke Abigél Színésznõ És A Legjobb Férfi Fõszereplõ Díjával Kitüntetett Hajduk Károly Színész A Magyar Filmkritikus Díjak Ünnepélyes Átadásán A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (Múosz) Fõvárosi Székházában 2020. Január 31-Én / Fotó: Mti / Máthé Zoltán

A legjobb első film díját Kárpáti György Mór Guerilla című filmje kapta, operatőri díjban Dévényi Zoltán részesült a Curtiz és a Déva című alkotások fényképezéséért.

Fomo Film Hartung Attila Scaled
Fomo – Megosztod, És Uralkodsz / Fotó: Mozinet

Duszka Péter Gábornak a legjobb vágás díját ítélték oda a FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmért. Szőke Abigél és Hajduk Károly érdemelte ki a legjobb női főszereplőnek, illetve a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést az Akik maradtak című filmben nyújtott alakításért.

FOMO – Megosztod, és uralkodsz (16) előzetes – Hartung Attila filmje

Nézd meg a filmet a Cinegón! https://cinego.hu/filmek/fomo Kövesd a FOMO filmet Instán és Facebookon is! https://www.instagram.com/fomo.amozifilm/ https://ww…

A legjobb női epizódalakítás díját Kerekes Éva kapta a Drakulics elvtárs című filmben nyújtott játékáért. A legjobb férfi epizódalakítás díját idén ketten érdemelték ki: Molnár Levente az Apró mesék (interjúnkat a rendezővel, Szász Attilával ezen a linken olvashatjátok) és a Foglyok című filmekben nyújtott alakításáért, valamint Nagy Ervin a Drakulics elvtárs című filmben nyújtott játékáért.

A Rákosi-rendszer legsötétebb napjai a tévében térnek vissza

December végén lesz látható a Duna televízión Deák Kristóf Foglyok című nagyjátékfilmje, melyhez rövid előzetes érkezett. Az A-kategóriás Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon, Goában debütált alkotás, mely a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Nem csak az a kérdés, túl lehet-e élni a tragédiákat, hanem az is, hogyan lehet azok után élni és szeretni.

A Magyar Filmkritikusok Díját immár 58. alkalommal adták át az előző év legjobbnak ítélt teljesítményeiért.

Cserhalmi Gyorgy Magyar Kritikusok Dija 2020
Az Életmûdíjjal Kitüntetett Cserhalmi György Kossuth- És Balázs Béla-Díjas Színész, A Nemzet Színésze A Magyar Filmkritikus Díjak Ünnepélyes Átadásán A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (Múosz) Fõvárosi Székházában 2020. Január 31-Én / Fotó: Mti / Máthé Zoltán

Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét életműdíjjal tüntették ki.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.