Fördős Zé nem él nagy társasági életet, sőt, mióta ismert lett, csak még inkább magába fordult.

Fördős Zé az InStyle Mennek adott interjúban árulta el, hogy zárkózott embernek vallja magát, belső körébe csak családját és azt a négy-öt barátját engedi be, akik már évtizedek óta mellette állnak, írja24.hu.

Ők azok a receptoraim, akikre rá tudok csatlakozni, és nincs igényem többre. Nem élek nagy társasági életet, nem járok partikra sem. Amióta ismert lettem, az elfordulás csak fokozódott

– magyarázta, hozzátéve, hogy a médiában sem kötött szoros kapcsolatokat. 

A legközelebbi kapcsolatban Rácz Jenővel és Sárközi Ákossal vagyok, de az eltérő érdeklődési körünk miatt őket is inkább közeli haveroknak, mint belső körös barátoknak nevezném

– árulta el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.