Még lehet jelentkezni arra az állásra, ahol igen, füvet kell szívni. Na, és mennyi a bér? 14-15 ezer forintos órabér (!) üti a leendő kannabisz szakértő markát.

Az AHLOT nevű torontói vállalat hat “kannabisz szakértőt” keres, akiknek ötven dolláros bért kínálna óránként. Sőt, további 200 dollárt különféle kiadásaikra, amik a munkához kellenek. És hogy ezért pontosan mit kell tennie a hónap dolgozójának?

Nagy dobásra készülnek a sörgyártó cégek! JÖN A FÜVES SÖR!

Nálunk ugyan még illegális, azonban harminc amerikai államban már törvényesen is lehet használni a mariskát. Októbertől pedig a kanadai piacokon is legálisan lesz árulható és vehető. Most azonban a világ ötödik legnagyobb söripari vállalata, a Molson Coors is ki akarja vetni a hálóját a kanadai fű bizniszre, így az ottani leányvállalatával, a Molson Coors Canada révén közös vállalatot alapított a Hydropothecary termelővel.

Rágyújtani egy füves cigire, mégpedig elég sűrűn. A műértő munkaerőnek ugyanis nagyon profinak kell lennie a témában, hiszen különféle marihuánatörzseket kellene majd osztályoznia. Ezenkívül posztolgatni tapasztalatait a közösségi oldalakon, néha videókban szerepelni, valamint a cég hivatalos eseményein prezentálni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.