Eltérő álláspontok az informális egyeztetésekről
Toroczkai László tájékoztatása szerint ő már július 7-én készített egy javaslatot a munkarendre, amelyben kifejezetten kezdeményezte a korábbi miniszterelnökök meghallgatását is. Állítása szerint ezt a tervezetet másnap reggel megküldte a bizottsági tagoknak, akik azonban akkor nem támogatták a nevesített munkarendet.
A Mi Hazánk elnökének beszámolója szerint: „A Tisza Párt álláspontja az volt, hogy szakmailag nem indokolt [a miniszterelnökök beidézése], mert nem tudnak érdemben hozzátenni, az illetékes igazságügyi miniszterek azok, akik érdemben tudják a vizsgálóbizottság munkáját segíteni.” Ezt követően formálódtak az informális névsorok.
A parlamenti vita hátterében az is felmerült, hogy a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottságban Novák Előd ellenszavazata miatt hiúsult meg a volt miniszterelnök berendelése. Molnár Zoltán szerint Toroczkai képviselőtársa döntése miatt szorult be, és ezt a helyzetet igyekszik átkeretezni a végrehajtási bizottságban. A testület előtt fekvő 65 fős névsor azonban nincs kőbe vésve: hamar felmerült egy konkrét új név, Fürcht Pál volt főügyész berendelése is.


