Galambos Lajos lánya keményen rápirított Kútvölgyi Sárára az Ázsia Expresszben, amikor idegesítette őt a csapattársa. Galambos Bogi azt üvöltötte, hogy „kussolj, mert leütlek", amit Sára sem tudott hova tenni. Most a divattervező reagált a botrányos viselkedésére.
Alig érkezett meg az Ázsia Expressz hatodik évadába új párosként Galambos Boglárka és Kútvölgyi Sára, máris összetűzésbe kerültek egymással. Az egyik feladat során, ahol Boginak meg kellett őrizni a higgadtságát, csak még jobban elszakadt nála a cérna, mert idegesítette, hogy miközben bogarak másznak rajta, és hideg vízzel locsolják, Sára azt hajtogatta, hogy nyugodjon meg.
„Kussoljál, mert leütlek! Akkor kellett volna segíteni, amikor kellett, nem most” – szidta ingerülten a barátnőjét Galambos Lajos lánya. Bogi utólag belátta, nem kellett volna így leteremtenie a csapattársát. Az Ázsia Expressz késő esti kísérőműsorában reagált a botrányos viselkedésére.
Kapcsolódó cikk
„Kussolj, mert leütlek!” – Galambos Bogi máris kikészült az Ázsia Expresszben
Galambos Bogi és Kútvölgyi Sára utólag érkezett az Ázsia Expressz versenyzői közé, így csak most kóstolnak bele a játék kihívásaiba.
„Behisztiztem. Proliként viselkedtem” – reagált a balhéra a divattervező, aki hozzátette: „Ez egy hatalmas mélypontom volt. Hangyák mászkáltak rajtam, és szerettem volna mielőbb végezni. Közben meg végig azt sulykolta, nyugodjak meg, amitől csak még idegesebb lettem. Kijöttek belőlem az érzelmek. Nincs mit szépíteni, nagy hullámvölgyeket élt meg a kapcsolatunk a versenyben” – idézte Bogit a story.hu.
Kapcsolódó cikk
Torkaszakadtából sikított ott Ördög Nóra: Sokk az Ázsia Expresszben, teljesen váratlanul robbantak oda
Erre aztán senki se számolt, ilyen nem volt még az Ázsia Expresszben.












