Galambos Lajos mocsai birtokán van egy halastó is, amiben ismeretlen okokból az összes hal elpusztult. A zenész úgy gondolja, mérgezett a víz.

Galambos Lajos tavába a Kocs-Mocsai patak vize folyik, és a helyi lakosok is úgy gondolják, hogy a patak vizébe került mérgező anyag, írja168.

Lagzi Lajcsinak az az elmélete, hogy egy közelben lévő hulladékfeldolgozó üzem szennyezi a patakot, ugyanis a cég akkumulátorok környezetkímélő megsemmisítésével is foglalkozik, és a helyi lakosok arról számoltak be, hogy az üzemből szúrós szagú füst kerül a levegőbe.

Hónapok óta panaszkodom, hogy furcsa színű, furcsa szagú a víz, hol kék, hol zöld, de nem természetes a tavamba folyó patak vize. A környéken van egy üzem, ahol akkumulátorok megsemmisítésével is foglalkoznak idén tavasz óta, azóta érzem, nincs valami rendben.

“A patak vizével semmi gond nincs addig a víztisztító telepig, ami ehhez az üzemhez köthető, onnan viszont jön a méreg. Nem tudok mást tenni, mint hogy szakembereket hívok, össze kell szednem az elhullott állatokat, hivatalosan lehet csak megsemmisíteni a tetemeket.”

Egyben feljelentést is teszek a hatóságoknál, környezetkárosítás és rongálás miatt, több halat emiatt szakértői vizsgálat céljából is elkülönítek, a vízmintával együtt. Ez egyértelműen egy mérgezés

– jelentette ki a zenész, akinek a hírek szerint mázsányi haltetemei vannak az eset óta. 

A cég is megszólalt az ügyben, és határozottan tagadják, hogy szennyeznék a patakot. Elmondásuk szerint mindent az engedélyeknek megfelelően végeznek, és a panaszokkal ellentétben nem bocsátanak ki füstöt sem. „Korábban itt egy alumíniumkohó működött, még 10 évvel ezelőtt is, nem kizárt, hogy az ottani termelés környezetre káros maradványai kerültek ki a természetbe a rossz hulladékkezelés miatt, de ehhez nekünk nincs közünk, mi is érdeklődve várjuk a vizsgálatok eredményét!” – mondták nyilatkozatukban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet