Október 7-én folytatódott Galambos Lajos 2015 óta húzódó áramlopási ügyének tárgyalása.

Galambos Lajost nyolc társával együtt áram-, gáz- és vízlopással és vesztegetéssel vádolják. A pénteki tárgyaláson, amelyen a védőbeszédek hangzottak el, a zenész nem jelent meg, ügyvédje képviselte, írja a Bors.

A tárgyaláson kiderült, a vád alapjául szolgáló titkos lehallgatási anyagot jogtalanul használták fel, mert más miatt rendelték el, mint amire felhasználták. Emellett több ügyészi beadvány érvényét veszthette, mivel folyamatos határidős csúszások voltak.

Ha nincs lehallgatási ügy, akkor tulajdonképpen nincs vesztegetési ügy sem

– jelentették ki.

Lagzi Lajcsi védője szerint a zenész vállalkozásainak céghálója azért került bele a bírósági ügybe, hogy a bíróság alátámassza azt, hogy minden bejegyzett céghelyszínen Galambos Lajos lakott. Kijelentette, a cégadatok egyikéről sem lehet megállapítani, hogy ne felelnének meg a valóságnak.

Azt is kiemelte, hogy a cégek nem is Galambos tulajdonában állnak, egyiknek sem az igazgatója, és a cégtulajdonosok mind azt nyilatkozták, hogy a zenész sosem kért tőlük illegális lekötést.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet