Kapcsolódó cikk
Egy fűkaszáért és egy láncfűrészért vertek agyon fejszével egy nyugdíjast Komádiban
„Nem akarok szenteskedni” – szögezte le Lajcsi, és ebben legalább van némi őszinteség a sokadik Dáridó után is. Pontosan tudja ő is, meg tudja mindenki más is, hogy nem ebből a pénzből fogja feltölteni a hűtőt a hónap végén. Ez a kétszázezer nem megélhetés, hanem egy jelképes pecsét egy olyan életúton, ahol a bevételek nagy része nem a nyugdíjkasszát hizlalta.
A történet mélyén ott figyel a kilencvenes évek összes kényszervállalkozói ügyeskedése, a színházi haknik és a produkciós irodák zavaros világa.
Akkoriban senki nem a 2026-os nyugdíjszelvényre gondolt, amikor a fellépti díjakat borítékolták vagy számlázták. Lajcsi most kapott egy nyugtát erről a korszakról, és bár a szemébe ment egy kis por, a tartása azért megmaradt a számok ellenére is.
Kapcsolódó cikk
Zalatnay Sarolta nem titkolja tovább, elárulta, mennyi a nyugdíja – nem tud megélni belőle
A sors pedig néha tényleg olyan, mint egy rossz forgatókönyv: az özvegyi nyugdíj lehetősége is elúszott a múltban. Mivel Boglárkával már korábban elváltak az útjaik, a törvény nem ismer kegyelmet, nincs plusz juttatás az elhunyt ex-feleség után. Marad a tiszta kétszázezer, ami mellé továbbra is kelleni fog a fúvós hangszer, ha az ember nem akarja lejjebb tekerni az életszínvonalat.
Így fest tehát a magyar valóság a mulatós zene csúcsáról nézve: kétszázezer forint és egy kis elérzékenyülés. Lajcsi nem panaszkodik, csak konstatál, aztán valószínűleg megy tovább a következő fellépésre, mert a színpadon nem kérdezik a kort. A nyugdíj meg arra jó, amire a legtöbbeknek: arra emlékeztet, hogy az állam nem felejt, de nem is adakozik feleslegesen.
Kapcsolódó cikk
„Egy heti kajámra elég a nyugdíjam” – Ennyi a nyugdíja Fekete Lászlónak