Galambos Lajos lánya, Galambos Boglárka a Balaton Soundon mutatta be az új kollekcióját, a fesztiválos környezet pedig eszébe juttatta a börtönben ülő édesapját.

Galambos Lajos lánya, Galambos Boglárka azzal kapcsolatban nyilatkozott a sajtónak, hogy saját ruhamárkájával látogatott el a Balaton Sound fesztiválra, írja24.hu.

Mindenképp szerettem volna, ha anyukám és a testvéreim megnézik az önálló projektemet, amin ennyit dolgoztam. Így egyben még nem látták a kollekciót, anyukám annyira lelkes lett, hogy magára is kapott egy festett dzsekit és kalapot.

“Ez a szett egyébként eredetileg Metzker Vikinek készült. Persze anyukám csak poénból vette fel, az ő stílusa ennél konzervatívabb” – magyarázta, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy bemutathatta a kollekciót a fesztiválon. Azt is felidézte, hogy az édesapja rendszeresen elkísérte a Sziget fesztiválra. 

Jöhetett velünk mindig egy barátnőm is, apukám pedig ott állt mögöttünk és vigyázott ránk! Hiányzik, hogy vele fesztiválozzak

– vallotta be. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.