Galambos Lajos lelkileg megtört az ítélethozás napján, amikor megtudta, 3,5 év börtönbüntetést szabtak ki rá, de most már optimistán áll a helyzethez.

Galambos Lajos azt nyilatkozta a Kiskegyednek, hogy először nem akarta elhinni, amikor megtudta, hogy börtönbüntetésre ítélték, írjaBlikk Rúzs.

Amíg tehetem, harcolok az igazamért, és minden jogi lehetőséget ki akarok használni. Mert nemcsak méltánytalannak tartom, de úgy gondolom, az én esetemben téves és megalapozatlan ítélet született

– mondta a zenész, hozzátéve, hogy “mindent megteszünk, amit lehet, de természetesen méltósággal viselem, ha be kell vonulnom a börtönbe, én egy jogkövető ember vagyok. Amióta ez az ügy elkezdődött, azóta folyamatosan rendezem az életemet, a dolgaimat és úgy gondolom, hogy én már mindenre fel vagyok készülve”. Elmondása szerint januártól minden fellépését visszamondta.
Azt is elárulta, hogy első felesége, Boglárka, akit felmentettek, perre tervezi vinni a jogtalan fogva tartását, és kártérítést fog követelni, de “őt ez most a legkevésbé sem érdekli. Biztos vagyok benne, hogy addig semmilyen jogi lépést nem tesz, amíg az én ügyem le nem zárul”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet