Laár András után – akinek három nap alatt 10 millió forintot gyűjtöttek össze követői – Galla Miklós segítséget kért a követőitől. Kiderült, komoly anyagi gondokkal küszködik a humorista: amellett, hogy a mindennapi kiadások is komoly problémát okoznak számára, több százezer forintos tartozása is felhalmozódott. Galla legfrissebb posztjában új fejleményekről írt.
Néhánya nappal azt követően, hogy nehézségeiről posztolt Galla Miklós, elkezdett rendeződni az anyagi helyzete, ugyanis sokan fontosnak érezték, hogy segítsenek a komoly gondokkal küzdő humoristának.
“A pontos összeget nem szeretném elárulni, hogy mennyi gyűlt össze eddig a számlámon, de annyit mondanék, hogy az adótartozásom jelentős részét ki tudtam fizetni belőle. Annyi azért nem gyűlt össze, mint Laár Andrásnak…” – mondta lapunk megkeresésére a humorista, akinek még Laár is küldött 200 ezer forintot.
Kapcsolódó cikk
Galla Miklós: A napi betevőre sincs pénzem
Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humoristának ugyanis már a mindennapi kiadások is komoly problémát okoznak, sőt, több ismerősének is tartozik összesen több százezer forinttal. A humorista a Blikknek elmondta, valóban nagy a baj.
Úgy fogalmazott, a remény felcsillant számára, noha szerinte még messze van, hogy rendezettnek mondhassa az anyagi helyzetét. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy a posztja után fellépésre is felkérést kapott, ami hatalmas öröm számára.
Galla Miklós közben újabb poszttal jelentkezett, amelyből fontos részletekre és egy segítője nevére is fény derült.
Kapcsolódó cikk
Galla Miklós kapta volna idén Karinthy-gyűrűt, de a közmédia szerint „méltatlan” az elismerésre
A hét elején még jó volt a közmédiának, mostmár “közelmúltbeli tevékenysége nem egyeztethető össsze a Karinthy-gyűrű értékrendjével”.
“Nagyon köszönöm az adományokat. Laár Andrásnak is, hogy utal nekem. Az adótartozásom jelentős részét ki tudtam fizetni. De még nem mindet. Novai Gábor barátom (Generál, Hungária, Dolly Roll, Marót Viki és a Novakultúr Zenekar) segít, hogy két új dalomat fel tudjam venni profi stúdióban. Neki is köszönöm! 50420317-10005587” – írta Facebook-oldalán a humorista.
Kapcsolódó cikk
„Kiderült, hogy engem szeretnek” – 10 millió forintot dobtak össze a rajongói Laár Andrásnak
Zokogott örömében, pedig Laár Andrásnak már tankolni és ételre sem volt pénze néhány nappal ezelőtt, aztán néhány óra alatt tízmillió forint érkezett a számlájára.



























