Gálvölgyi János először adott interjút azóta, hogy életveszélyes állapotban kórházba került.

Gálvölgyi JánosFókusz stábjának nyilatkozott, és elárulta, pontosan milyen betegség miatt került kórházba, írja a 168.

Bakteriális szív- és légzés-tüdőelégtelenség volt, ami egy fertőzés

– mondta a színész, majd utalt a kórházba kerülésének körülményeivel kapcsolatos botrányra is. A légzési nehézségekkel küzdő Gálvölgyiért ugyanis 40 percig el sem indult a mentő, így végül lányai saját autójukkal szállították kórházba. A vizsgálat kimutatta, hogy a mentésirányító hibázott, de előtte még az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt nyilatkozta az esetről, hogy a mentők nem kivételezhetnek valakivel azért, mert híres. 

Én ennyi emberséggel... Ezek az emberek, az ápolónők valami olyan csodálatosan dolgoztak éjjel-nappal! És nem volt, üzenem ennek a szóvivőnek, akinek a nevét se mondanám ki, hogy nincs protekció!

“És üzenem mindenkinek, hogy a betegségben, meg a temetőben nincs olyan, hogy »Jézusmárjám, ez egy államtitkár! vagy ez a Gálvölgyi!, a nemtudoménmi. Mindenkivel úgy bántak, hogy számomra egész egyszerűen csodálatos volt és nem tudom meghálálni. Nagyon sután hangzik, amit most mondok, de nem tudok eléggé hálás lenni nekik ahogy velem, velünk bántak” – nyilatkozta a színész.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.