Hiába ölelték egymást a Farm VIP-ban, az csupán a műsor kedvéért volt.
Nemrég elstartolt a TV2-n a Farm VIP, aminek házigazdája Demcsák Zsuzsa mellett Gáspár Győző öccse, Gáspár Zsolti. Ennek apropóján készített interjút Zsoltival az nlc.hu. Ebben természetesen szó esett a Győzővel való, évek óta tartó rossz kapcsolatáról is. Zsolti úgy fogalmazott: „Győzi a bipoláris zavara miatt szokott olyanokat nyilatkozgatni, hogy mi nem állunk szóba egymással. Nagyon szélsőséges a testvérem hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat.”
Több sem kellett Gáspár Győzőnek, most reagált testvére szavaira. „Ebből egy szó sem igaz – jelentette ki a Blikknek Győző. – Évek óta nem beszélünk. Elegem van abból, hogy a testvérem valótlan dolgokat állít, és folyton az én vagy a családom nevével haknizik. Miért nem a saját családját emlegeti vagy velük szerepel? Neki is vannak gyerekei és felesége, akivel ki tudja hanyadjára készülnek az esküvőjükre. Arról meséljen, ne rólunk.”
Kapcsolódó cikk

Gáspár Győző kitálalt testvére menyasszonyáról: “Kizártnak tartom, hogy össze akar házasodni vele”
Gáspár Zsolti már több ígéretet is tett az esküvőjéről, de a lagzi továbbra sem lett megtartva.
Mindez már csak azért érdekes, mert a minap azt láthatták a Farm VIP nézői, hogy Bea és Zsolti együtt szerepelnek a tanyasi realityben. A kamerák előtt azt lehetett látni: teljesen normális a kapcsolatuk. Bea most tagadta, hogy békét kötöttek volna a sógorával. „Én tisztelettel fordulok mindenkihez, így amikor forgattunk, nyilván Zsoltinak is köszöntem, és kommunikáltam vele annyit, amennyit a forgatás miatt muszáj volt. Ám szó sincs békülésről. Ha így lenne, nem állnánk velük jelenleg is perben, és odaadná nekünk azt, ami minket illet” – mondta Bea.
Győzike felesége elhatározta, ügyvédhez fordul, hogy megakadályozza, Zsolti még egyszer nyilatkozzon róluk. „Elegem van abból, hogy összevissza beszél. Attól, hogy a férjemnek bipoláris zavara van – amit egyébként kezel –, az igazat mondja, Zsoltival ellentétben, akinek a skizofrén betegsége nincs kezelve. Ezúton kérem Zsoltit és minden médiumot, többé ne említsenek engem, a férjemet vagy a gyerekeimet egy cikkben vele, ellenkező esetben jogi lépéseket teszek.”
Kapcsolódó cikk

Nem kertelt: Gáspár Zsolti elmondta az igazat az újrainduló Győzike Show-ról
Muszáj volt megszólalnia.