Több szempontból is különleges volt a múlt vasárnap Gáspár Győző családjában. A showman állítása szerint négy év után találkozott újra az édesapjával, és a testvérével, Zsoltival is összefutott a Sztárbox küzdelmeinek otthont adó Riz Levente Sportcsarnokban. A família tagjai egy emberként szurkoltak Gáspár Evelinnek, aki a második meccsét is megnyerte a most futó évadban, így már szuperdöntős a női könnyűsúlyúak mezőnyében. Győzike megsiratta, amikor lánya kezét emelték a magasba.
– Erre nem gondoltam volna soha – vallotta be lapunknak Gáspár Győző, miután aludt egyet a történtekre. – Négy év után először találkoztam édesapámmal! Nem hittem el, egyszerűen fantasztikus volt. Nem beszélgettünk egymással, de biztos vagyok abban, hogy ezután valami el fog kezdődni. Jelentős este volt ez a család életében, nem csak azért, mert a lányom ismét nyert, hanem amiatt, hogy mindannyian együtt voltunk. Az elmúlt években nem volt közös karácsonyunk, nem szilvesztereztünk, most viszont találkoztunk. A Jóisten és a Sztárbox kellett ehhez, amiért én is hálás vagyok.
– Legutóbb a középiskolai ballagásomon volt így együtt a Gáspár család, ami már tizenegy éve történt. Akkor még ott lehetett a nagymamám is, Isten nyugosztalja. Számomra nagyon megtisztelő, hogy egyesült a család ezen az estén – fűzte hozzá a történtekhez Gáspár Evelin. Apa és fia tavaly keveredett szócsatába a nyilvánosság előtt. Gáspár Győző egy TV2-s interjúban, kamerák előtt borult ki az édesapjára, amiért elmondása szerint ő továbblépett az édesanyja halála után. A showman azt is elmondta, úgy érzi, mindig is fivérét, Zsoltit fogadták el jobban a szülei. Édesapja mélységesen csalódott az elsőszülött fiában.
– Olyan cirkuszt csinált az életemből, amire 72 évesen semmi, de semmi szükségem nem volt – mondta akkor idősebb Gáspár Győző, aki vasárnap este vállvetve szurkolt fiaival unokájának a Sztárboxon. – Az egész falu itt van, egy emberként szurkolunk Evelinnek, utána pedig iszunk-eszünk majd – mondta tömören a büszke nagypapa.
– Evelin nem szervezett semmit, mindenki megvásárolta magának a belépőket – árulta el ifjabb Gáspár Győző. – Rokonok, barátok, ismerősök is megvették a belépőket. Miután megérkeztek a helyszínre, hívták Evelint, hogy itt vagyunk. A Nógrád megyei községben, ahol lakunk, úgy indult a vasárnap, hogy a község templomában Gáspár Evelinért szólt a szentmise. Este pedig száz vendéget fogadtunk az otthonunkban. Édesapám és Zsolti testvérem is itt volt nálunk. Ugyan nem beszélgettünk, kerültük egymást, apukám és Zsolti sem mondott egy mondatot sem, de a kémia azért megvan közöttünk. Zsolti gyerekei is úgy voltak itt, mint ha nem történt volna semmi korábban. Ezt az egészet egyelőre még nem tudom feldolgozni, egy mese, ami vasárnap történt velünk.
A két testvér viszonya akkor romlott meg, amikor Győző bíróságra ment, mert azt hitte, Zsolti elvette tőle a Nógrád vármegyei telekrészt, amelyen a családi házuk áll. A testvérek végül azzal zárták le a vitát, hogy Zsolti visszaadta a telket, amit saját bevallása szerint el sem vett. – Elmentünk Evelinnek szurkolni. Teljes mellszélességgel mellette állunk, amiben tudjuk, segítjük, ha már ilyen pályára lépett. Elvittük az öreget is magunkkal, és a végén majdnem ő is bokszolt, amikor bement a ringbe – elevenítette fel az emlékeket Gáspár Zsolti. – Győzivel nem volt semmi probléma, este ott voltam náluk a házában. Hála istennek, nincs konfliktus, sínen vagyunk!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.