Több nyugdíj, adóvisszatérítés, becéző szavak: a békemenetelő Gáspár Győző állítja, mindig fideszes volt.

Sikerült az Azonnalinak elérnie a Békemenet élgárdájának egyik legmeglepőbb új arcát Gáspár Győzőt, akit nemrég még pszichiátrián kezelték. A Győzike néven bulvárkarriert befutó celebritás elmondta, nem gondolta volna, hogy ekkora figyelmet kap a megjelenése, de nagyon boldog, hisz a béke támogatója. 

“Sokan írták és mondták, hogy szégyelljem magam, ezek után nem néznek, a pusztulatba is küldtek. De ezek nem érdekelnek, nem foglalkoztam ezzel, ez egy Békemenet volt. Nagyon jól éreztem magam, sok szeretetet kaptam. Nem a támadások érdekelnek, hanem a miniszterelnök úr szavai. Az érdekel, hogy a 80 éves anyósom kétszer kapott nyugdíjat, a feleségem visszakapta az adójának egy részét, mert Virág, a lányunk tanuló. A Gáspár család kőkemény fideszes csapat” – így lelkendezett a Békemeneten való meneteléséről Gáspár Győző.

Gáspár azt is hozzátette, forgatott ő már a Való Világ villájában és Enrique Iglesiasszal is találkozott, „de az sem volt ilyen élmény”. Orbán Viktor látványa is meghatotta: „Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam, majdnem elsírtam magam, nagyon jól éreztem magam.”

Szerinte senki sem volt vele ott ellenséges, még meg is simogatták a kocsiját, „művészúrnak” hívták. Gáspár szeretne még Orbánnal és Szijjártó Péter külügyminiszterrel is közös fotót.

Kapcsolódó cikk

Elmondta még, a Fidesz szerinte jót tesz az egész hazai cigányságnak, aki akar dolgozni, az tud. Az pedig egyértelmű, hova fog szavazni áprilisban: „Én mindig jobboldali ember voltam, mindig a Fideszre szavaztam. Nagyon nagy öröm volt, hogy meghívtak most.” 

És hogy ki volt a meghívó? A köszönete alapján Lomnici Zoltán.

Érdekesség, hogy a 2006-os kampányban Győzike édesapja azzal került be a hírekbe az Indexen, hogy Hosszúpályiban élelmiszert osztogatott, miközben az MSZP-nek kampányolt a felvételek szerint – emlékeztetett a 24.hu. A kampányolást idősb Gáspár akkor tagadta, pedig egy olyan aláírandó ívet toltak a megajándékozottak elé, amin a „Győzike a vásárcsarnokban Hosszúpályi MSZP-s kampány csomagosztás 2006. 03. 18. szombat” felirat szerepelt a fejlécben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.