Sajnos ismét eggyel kevesebb páros folytathatja a versenyt. Ezúttal is búcsúztunk valakiktől A Nagy Duettben.
Meglepő jeleneteket tartogatott a ma esti élő adás. A műsor elejét a vicces és sokkoló adások uralták, azonban később több váratlan fordulat is történt.
Például Mihályfi Luca és Hegyes Berci egy szexi ágyjelenettel felforrósította a levegőt a stúdióban. Majd Gáspár Győzőék páros előadása után teljesen elérzékenyült a zsűri, és a showman is, de Mihályfi Luca és Lékai-Kiss Ramóna közös fellépéséért is odáig voltak az ítészek.

Kapcsolódó cikk

Azonban az izgalmas produkciók után ma este is el kellett búcsúznia egy duettpárosnak. Az utolsó dal után Liptai Claudia és Till Attila lezárták az első körös szavazást. Ekkor a zsűrik pontszáma alapján Radics Gigiék párosa állt az első helyen, mivel ők mindkét előadásukra nagyon magas pontszámokat kaptak, azonban mégsem ők jutottak tovább elsőként.
A nézők értékelték Mihályfi Luca és Hegyes Berci tüzes ágyjelenetét, ezért őket juttatták egyenesen a következő adásba. A páros nagyon örült, hiszen előző héten majdnem kiestek a versenyből.
A második körös szavazás után két páros, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence jutott tovább. A veszélyzónába három duettező maradt, akik sorsáról a zsűrik döntöttek. Az ítészek többségben végül Radics Gigit és Visváder Tamást szavazták meg, ezért Dér Heni és Gáspár Győző, valamint Pető Brúnó és Sydney van den Bosch sorsa került újra a nézők kezébe.
A nézői szavaztok alapján végül Dér Heninek és Gáspár Győzőnek kellett elhagynia a versenyt.

Kapcsolódó cikk

A showman teljesen összetört a döntés alapján.
„Megpróbáltunk szórakoztatni, de a nézőknek ez nem kell. Az kellett volna, hogy a Beával ide eljövünk, és lefektetünk itt egy ágyat” – célozgatott Győző Mihályfi Lucáék produkciójára. Azonban azt kiemelte, hogy egy dolognak nagyon örül, annak, hogy megismerhette Dér Henit.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet