Gáspár Győzőék teljesen ledöbbentek, amikor világosság vált számukra, hogy nem tudják olyan könnyen elhagyni Nógrádmegyert, mint ahogy szerették volna, ugyanis az otthonukból csak a ház van az ő nevükön, a telek Gáspár Zsoltiék birtokában van. A Romantic együttes egykori énekese most kamerák előtt beszélt arról, hogy Gáspár Evelin nevén volt a telek, de már nem a lánya nevén szerepel.
Gáspár Zsolti legutóbb úgy fogalmazott, hogy Gáspár Győző “a bipoláris zavara miatt szokott olyanokat nyilatkozni, hogy nem állnak szóba egymással”, de valójában nem romlott meg köztük a viszony. Igen ám, azonban Győzike és felesége erre reagálva nemrég elmondták, nem kötöttek békét Zsoltival, mert ha így lenne, nem állnának jelenleg is perben. Mikor Bea és Győző árulni kezdték a salgótarjáni házukat, akkor szembesültek azzal, hogy az otthonukból csupán a ház van a nevükön, a telek ugyanis Zsolt lányának nevére került, így nem tudják eladni azt. Ezzel kapcsolatban a mai napig nagy a viszály a családban, nem csitulnak a kedélyek.
“Sokan azt hiszik, hogy mi Gáspárok buták vagyunk, de addig jó, míg annak hisznek minket. Ez van” – jelentette ki a showman Hajdú Péternek, aki azt kérdezte, ezzel dicséri vagy szidja-e testvérét, Gáspár Zsoltit.
Kapcsolódó cikk
Gáspár Bea újabb perrel fenyegeti Gáspár Zsoltit
Hiába ölelték egymást a Farm VIP-ban, az csupán a műsor kedvéért volt.
“Én nem szidom! Most miért szidjam? Azért, mert elvette tőlem a házat? 29 év után? Meghirdettem a házat, hogy eladjuk a salgótarjáni otthonunkat, és jött egy vevő, már mentünk volna az ügyvédhez, és akkor szembesültünk vele, hogy ez a ház, ez nem a miénk” – sokkolta le Győzőt a hír. – “Hogy került az ő nevére?” – nézett rá kérdőn Hajdú.
“Nem akarom kimondani, mert ez elég csúnya… A telek a nevükre került, mi csak csodálkoztunk, hogy ‘lányom, te eladtad a telket?’ Azt mondja, ‘apa, nem’, és ott van rajta a dátum, meg Gáspár Evelin aláírása, a többit meg már tudod (…) Én ebbe betegedtem bele tavaly szeptemberben. Most bíróságon van az ügy hála a jó Istennek!” – magyarázta a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor előzetesében a számára is sokkoló történéseket.
Kapcsolódó cikk
Később Bea asszony betegsége és műtétje is szóba került, tavaly tavasszal egy beavatkozáson esett át, mert több miómát találtak a szervezetében, amelyek gyors növekedésnek indultak. Az anyuka akkor elmondta, már nagyon kellemetlen tüneteket produkált, amikor műtötték, az orvos pedig elég nehezen tudta eltávolítani, mert csecsemőfej nagyságú volt az egyik miómája.
“Amikor Beát megműtötték, és jöttünk le a liftben – Virág, én meg Evelin –, megöleltük egymást, és azt éreztük, hogy na most lesz gatya. Mi elveszítjük Beát, nekünk most van vége” – tett megrázó vallomást Győző.
Kapcsolódó cikk
Gáspár Győző kitálalt testvére menyasszonyáról: “Kizártnak tartom, hogy össze akar házasodni vele”
Gáspár Zsolti már több ígéretet is tett az esküvőjéről, de a lagzi továbbra sem lett megtartva.