Gelencsér Timi arról számolt be közösségi oldalán, hogy ijesztően romlik az egészségügyi állapota, még orvoshoz is kellett fordulnia.

Gelencsér Timi nemrég a Snowattacken járt hírességekből álló baráti társaságával, ahol snowboardoztak, buliztak, és a posztok alapján remekül érezték magukat. 

Az utazás azonban nem ért jó véget, a műsorvezető 24 órán át elérhető Instagram-történetéből az derült ki, hogy nagyon lebetegedett a kaland után, írjaBlikk.

Először sápadt arccal jelentkezett be az ágyából, a képre azt írta, “teljesen rotty”.

A következőn pedig már egy orvosi váróban üldögélt, a videóhoz pedig azt írta, “én és a ‘majd magától elmúlik’ mániám…”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet