George R.R. Martin túlzás nélkül nevezhető napjaink legnépszerűbb írójának. Nem sok irodalmi alak mondhatja el magáról, hogy folyamatosan felismerik az utcán, minden nyilatkozatát felkapja a sajtó, és 90 millió példányt adtak el könyveiből. Az A tűz és jég dala sorozat szerzőjével a The Guardian beszélgetett.

Az író semmiképp sem a gyorsaságáról híres. Nemcsak, mert 2011 óta írja a Trónok harca következő kötetét, de még partnerét is 30 év együttlét után vette feleségül. A szerző elárulta, hosszú ideje küszködik a híres sorozat folytatásával, mivel a The Winds of Winter nem igazán egy regény, hanem egy tucatnyi regény.

A könyvek annyira népszerűek lettek, hogy minden egyes alkalommal, mikor leülök írni, tudom, valami nagyon jót kell csinálnom. Ez pedig nagy súly

– tette hozzá az író.

Martin komplex világának részleteiben könnyen el lehet veszni. A szerző ábrák, telefirkált papírok, lelkes segítők és a wikia oldal segítségével tudja az összes apróságot észben tartani. Bár legendásan lassan halad az új regénnyel, saját bevallása szerint mikor belemerül, akár egy teljes nap eltelik anélkül, hogy észrevenné.

George R.R. Martin Is Working Hard On His Next Book

George R.R. Martin Is Working Hard On His Next Book – Coub – GIFs with sound by Alina Belova

Mikor belekezdett a Trónok harca-sorozatba, fogalma sem volt róla, mibe vágja a fejszéjét. Eleinte azt hitte, egy novella lesz belőle a rémfarkas kölykök megtalálásáról. Aztán elkezdte felfedezni a családot, és a világ szépen lassan életre kelt.

Mára pedig ez a világ – és vele a szerző – olyan hatalmassá nőtt, hogy már csak az is lassítja a következő kötet megjelenését. Martin öt Trónok harca melléksorozat írásán dolgozik az HBO-s írókkal, producerkedik, számos sorozat gyártásában közreműködik. Időről időre még előzménytörténeteket is kiad az A tűz és jég dala világához.

A Trónok Harca utolsó része a valaha látott legnagyobb csatát ígéri

A Trónok Harca sorozat fanjainak a következő évig várnia kell, hogy láthassák a befejező évadot, de egyes kíváncsi és türelmetlen rajongók igyekeznek minél több titkot feltárni a készülő epizódok kulisszatitkaiból. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az HBO olyan csatajelenetet ígér a záró évadban, amely mellett a hatodik évad nagy durranásának számító Fattyak csatája is eltörpül majd.

Nehéz tömören válaszolni a kérdésre, miért nem érkezik már a The Winds of Winter. Talán legegyszerűbben annyit mondhatunk, George R.R. Martinnak rengeteg dolga van.