Új helyre temetné Gesztesi Károlyt a színész egyik rokona, aki a Hit Gyülekezete alapítójának, Németh Sándornak vallott meg. Gesztesi fia viszont felháborodott ezen.

Jó viszonyt ápolt Némethtel

A Hit Gyülekezetének alapítója és vezető lelkésze, Németh Sándor rendkívül jó viszonyt ápolt az egy éve, mindössze 56 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly színésszel.

gesztesi karoly ujratemetese csaladja fia mate
Gesztesi Károly színész / Fotó: Labancz Viktória / Viasat 3

Mint ismert, Gesztesi Károly számára a Hit Gyülekezete nyújtott kapaszkodót, különösen, miután legnagyobb fia, Máté megtért. Együtt jártak a teológia szakra és együtt is akartak megkeresztelkedni.

Láttam, mikor Karcsira esténként rátört a mély szomorúság. Olyankor sokat ivott. Éjjelente gyakran hívott telefonon. Elárulta, hogy nagyon magányos. Bár sok haver vette körül, valójában kevés barátja volt, csak néhány embert szeretett életében. Tudom, hogy Isten segítségével végleg le tudta volna győzni az alkoholfüggőségét. Kár, hogy nem jutott az út végére

– emlékezett vissza Németh, hogyan bátorította a színészt.

Gesztesi Károly családja kérvényezheti az áthelyezést

A Blikk információi szerint egy évvel Gesztesi temetése után Németh Sándort azzal kereste meg a színész egyik rokona, hogy szerinte Budakalásznál méltóbb helyet kellene találni a színész sírjának.

A hatályos rendelkezés szerint a sír újranyitását az kezdeményezheti, aki a temetési hely felett rendelkezik, ez általában a ceremóniát megrendelő családtag, örökös. A lapunknak nyilatkozó temetkezési vállalkozó szerint a gyakorlatban urnás temetés esetén a kérelmezőnek nincs engedélyezési kötelezettsége, ám amennyiben koporsós temetés történt, akkor az újranyitási kérelem mellett a népegészségügyi intézet illetékes hivatalának engedélye is szükséges.

A színész fia nem engedi újratemetni édesapját

“Hihetetlen, hogy ilyen hírek látnak napvilágot, és az is, ha valaki ezt valóban lenyilatkozta. A családtagjaim közül senki sem beszélt ilyesmiről, még csak gondolatban sem merült ez föl, és úgy tudom, Németh Sándor sem mondott ilyet” – háborodott fel Gesztesi Márk, a színész fia a Borsnak.

Mint hozzátette, az édesapja kívánsága volt, hogy a budakalászi temetében térjen örök nyugovóra. Ennek oka, mint mondta Márk, szerette volna az édesapja, hogy szeretett háza közelében maradjon.

Kérdés sem volt számunkra, hogy teljesítjük az akaratát, s azt soha meg nem másítjuk

– árulta el Márk, aki hangsúlyozta: “soha nem hantolják ki onnan édesapámat, senki sem nyúlhat a sírhoz”.

Kapcsolódó cikk

Elmondta azt is, a Gesztesi-villát valóban árulják, nagy valószínűséggel továbbra is Budakalászon marad a család.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.