A Glass Animals lett az első brit banda, amely a napi Spotify streaming toplisták élére került, Heat Waves című dalukkal jelenleg napi 4,26 millió lejátszásnál járnak a platformon.

Másfél év kellett, hogy a Heat Waves a csúcsra jusson

A mérföldkő a Glass Animals pályafutásának 10 éve után érkezett el, daluk pedig a lassú égésű sláger definíciója: eredetileg 2020 júniusában adták ki, de az év októberéig tartott, amíg belopakodott a hivatalos brit lista alsó szakaszára. Végül 2021 februárjában bekerült a Top 40-be, októberre pedig bejutott a Top 5-be, írja a The Guardian.

A szellős, nyárias dal – melyben az álompop ének és az éles rap-stílusú produkció keveredik – még jobban teljesített az Egyesült Államokban, és ott a 3. helyet érte el, ahol jelenleg is áll. Ez volt a leghosszabb feljutás a Top 10-be az amerikai lista történetében, 42 hétig tartott.

A Heat Waves egyetlen dalszerzője Dave Bayley, így Pharrell 2014-es Happy című száma óta ez az első Spotify listavezető dal, amelyet egyetlen személy írt.

A Glass Animals a Brit Awards-on is jelölték

Bayley az Oxfordban alakult kvartett élén áll, akik 2012-ben adták ki debütáló EP-jüket. Az Atlanti-óceán mindkét partján tett nagy turnék után első nagy sikerüket a How to Be a Human Being című második albumukkal arattak 2016-ban, amely bejutott az Egyesült Államok Top 20-ába, és jelölték a Mercury-díjra.

 A Heat Waves-t tartalmazó Dreamland harmadik albumuk, amelyet azután vettek fel, hogy Joe Seaward dobos felépült egy súlyos kerékpáros balesetből, 2. lett az Egyesült Királyságban és 7. az Egyesült Államokban.

A Heat Waves-t jelölték a legjobb kislemez kategóriában, a Glass Animals-t pedig a legjobb rock/alternatív fellépés kategóriában az idei Brit Awards-on.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet