A magyar filmek is bemutatkoznak 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben – közölték az MTI-vel a szervezők hétfőn.

A tájékoztatás szerint a filmfesztivál fókuszában a legjobb frissen forgatott európai rövidfilmek állnak. 2019 tavaszán több mint 300 film lesz látható a programban, amelyet műhely- és panelbeszélgetések, valamint olyan kísérőrendezvények színesítenek, amelyeken kiemelt figyelmet kap Magyarország és a magyar rövidfilm.

A magyar alkotásokra fókuszáló három program a magyar filmkultúra jelenében és múltjában kíván elmélyedni.

Magyarország hollandiai nagykövetségének támogatásával néhány magyar filmgyártó is meghívást kapott, amelyek pódiumbeszélgetések formájában mutatkozhatnak be a fesztivál közönségének.

Végre egy animációs film, ami megérdemli a folytatást – Jön az Így neveld a sárkányodat új része

A kétbalkezes főhősünk Hablaty a viking társaival él egy szigeten, akiknek gyakran meggyűlik a bajuk a sárkányokkal. A fiatal fiú feltalál egy gépzetet, amivel állítása szerint a legrettegettebb példányt sikerült lelőnie, de a többiek nem hisznek neki. Habalty megtalálja a sérült példányt az erdőben, de képtelen véget vetni az életének, így a sorsuk összefonódik – írja a .

Mint a szervezők közölték, az animációs és a klasszikus rövidfilmeket is felvonultató 11. Go Short rövidfilmfesztivál nemzetközi színteret biztosít a rövidfilmeknek és alkotóiknak.

Cfe Fb
Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztivál / Fotó: A Go Short Hivatalos Weboldala

Emellett ajtókat nyit a szélesebb közönség, valamint a nemzetközi filmvilág felé. A 2019. április 3-7. között zajló filmfesztiválra mintegy 19 ezer látogatót várnak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.