Sikeresnek bizonyult Görög Zita Bethesda Gyermekkórház számára szervezett adománygyűjtő akciója, ugyanis pár nap alatt több mint a fele összegyűlt a célul kitűzött összegnek. A gyűjtéshez Orbán Ráhel és Tiborcz István is hozzájárult, akik a BDPST Group-pal 20 millió forintot ajánlottak fel. Zita most köszönetet mondott a segítségükért, és elmondta: bízik abban, hogy mások is követik a példájukat.
A napokban derült fény arra, vajon miért lájkolhatta Orbán Ráhel Görög Zitának azt az adománygyűjtő videóját, amely – a luxuséletmódot kritizálva – „Nem Birkinre gyűjtünk” felirattal buzdított a Bethesda Gyermekkórház támogatására. A kampány során mozgássérült gyermekek szállítását segítő két kisbusz megvásárlására gyűjtöttek pénzt, a kitűzött cél a 40 millió forint volt, amiből pár nap alatt több mint 30 millió forint gyűlt össze. Ebből már a kampány első napjaiban jelentős, 20 millió forintos adomány felajánlásával járult hozzá Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a cégcsoportja, a BDPST Group, ahol a miniszterelnök lánya is dolgozik.
„Nagyra becsüljük a kórházban végzett szakmai munkát, a kampány célja pedig olyan ügy, amelyhez nem volt kérdés, hogy azonnal csatlakozunk. A BDPST Group számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, különösen a gyermekek ellátását szolgáló intézmények – például kórházak, óvodák, anyaotthonok – rendszeres támogatása” – válaszolta korábban lapunk megkeresésére a BDPST Group sajtóosztálya.
Kapcsolódó cikk
Erre senki sem számított: Orbán Ráhel válaszolt, és beleállt Molnár Áronba, miután a színész nekiment Vasvári Viviennek
Orbán Ráhel egy Instagram-posztban bírálta a nyilvános középső ujj felmutatását, vélhetően Molnár Áron videójára reagálva.
A hír Görög Zitához is eljutott, aki Instagram-sztorijában reagált az adományra, kifejtve, mennyire hálás érte. „Tele a sajtó, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István 20 millió forintot adományozott a Bethesda Gyermekkórház javára! Azt tudtuk, hogy egy névtelen adományozótól érkezett egy hatalmas összeg, azt nem, hogy kik állnak mögötte. Én a magam részéről hálás vagyok nekik is, hiszen elképesztő gyorsan gyűlt össze 37 millió forint a Birkin kampánnyal. Remélem, ezzel jó példát mutatva megjön a kedvük a luxizóknak az adományozáshoz! Csak pár millió, uraim! 3-4 hiányzik talán. Legalább a busznak legyen ki a négy kereke!” – tette hozzá az édesanya.
Görög Zita az akció népszerűsítése során kihasználta a felháborodást, amely a közelmúltban pattant ki egyes ismert emberek, illetve párjuk luxusruhatára miatt. „A feleslegesen luxizóknak üzentem ezzel a felirattal, hogy egy kicsit kapjanak észbe, mert amíg ők egy több millió forintos táskát lóbálnak a kezükben, amiből valószínűleg nem egy darab van a gardróbjukban, addig vannak családok, akiknek minden napjuk szenvedéssel telik” – hangsúlyozta korábban a modell.
Kapcsolódó cikk
Görög Zita nem fogta vissza magát – Kiosztotta Sebestyén Balázsékat a kisfiúalázás miatt
Úgy gondolja, Vadon Jani bocsánatkérése nem volt elég.