„A klímamozgalomnak már nem díjakra, hanem cselekvésre van szüksége” – állította Greta Thunberg, és ezzel visszautasította az Északi Tanács díját – írja a Dazed

Greta Thunberg ismét kemény szavakat használt, és nem fogadta el az Északi Tanács neki ítélt környezetvédelmi díját. Az Északi Tanácsot öt észak-európai állam (Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország, Izland), valamint a balti országok és egy német szövetségi állam mint megfigyelő státusszal rendelkező tagok alkotják. A Tanács évente négy kulturális témájú díjat oszt ki, ezek egyike a Természeti és Környezeti Díj, amelyet most Greta Thunbergnek szántak.

Greta Thunberg Klímakatasztrófa Díj Klímavédelem
Greta Thunberg Klímaaktivista / Fotó: Getty Images

A svéd aktivista az Instagramon tette közzé a bejelentését. Megköszönte a megtiszteltetést, és megindokolta, miért nem áll szándékában átvenni az elismerést.

“Ne rám figyeljetek, hanem a tudósokra!” – Greta Thunberg üzen a világnak / Vélemény

2018 nyarán európai rekordokat döntő hőhullámok és erdőtüzek söpörtek végig kontinensünk északi felén. Nem kevés svéd földterületet pusztított el a tűz, egészen az Északi-sarkig. Az akkor 15 éves Greta ezért egy napon, iskola helyett, leült a svéd parlament elé. Egyedül ült az aszfalton, mert senki sem csatlakozott hozzá.

Thunberg szerint a klímamozgalomnak már nem díjakra van szüksége.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Arra van szükségünk, hogy a politikusok és a hatalmi pozícióban lévők elfogadják végre az aktuális tudományos álláspontot. Az Északi Tanács országainak igencsak jó híre van a klíma- és környezetvédelem kapcsán. Nincs hiány hangzatos, nagy szavakban. De ami a jelenlegi kibocsátásunkat és az egy főre eső ökológiai lábnyomunk nagyságát illeti, ha beleszámoljuk a fogyasztásainkat, az importot, a légi- és víziközlekedés forgalmát, akkor már korántsem állunk olyan jól[/perfectpullquote]

– festett reális képet a tények alapján a kamaszlány.

I have received the Nordic Council’s environmental award 2019. I have decided to decline this prize. Here’s why: “I am currently traveling through California and therefore not able to be present with you today. I want to thank the Nordic Council for this award. It is a huge honour. But the climate movement does not need any more awards. What we need is for our politicians and the people in power start to listen to the current, best available science. The Nordic countries have a great reputation around the world when it comes to climate and environmental issues. There is no lack of bragging about this. There is no lack of beautiful words. But when it comes to our actual emissions and our ecological footprints per capita – if we include our consumption, our imports as well as aviation and shipping – then it’s a whole other story. In Sweden we live as if we had about 4 planets according to WWF and Global Footprint Network. And roughly the same goes for the entire Nordic region. In Norway for instance, the government recently gave a record number of permits to look for new oil and gas. The newly opened oil and natural gas-field, “Johan Sverdrup” is expected to produce oil and natural gas for 50 years; oil and gas that would generate global CO2 emissions of 1,3 billion tonnes. The gap between what the science says is needed to limit the increase of global temperature rise to below 1,5 or even 2 degrees – and politics that run the Nordic countries is gigantic. And there are still no signs whatsoever of the changes required. The Paris Agreement, which all of the Nordic countries have signed, is based on the aspect of equity, which means that richer countries must lead the way. We belong to the countries that have the possibility to do the most. And yet our countries still basically do nothing. So until you start to act in accordance with what the science says is needed to limit the global temperature rise below 1,5 degrees or even 2 degrees celsius, I – and Fridays For Future in Sweden – choose not to accept the Nordic Councils environmental award nor the prize money of 500 000 Swedish kronor. Best wishes Greta Thunberg”

No Description

Majd így folytatta:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A WWF és a Global Footprint Network adatai szerint Svédországban úgy élünk, mintha négy bolygónk lenne. Norvégiában a kormány újabb engedélyeket adott ki olaj- és földgázlelőhelyek felkutatására. Az egyik nemrég megnyitott norvég olajmezőből ötven éven át nyerhetünk ki fosszilis energiahordozót, ami 1,3 tonnányi széndioxid kibocsátást jelent[/perfectpullquote]

– írja posztjában az aktivista. Kiemelte: hatalmas a különbség a tudomány jelenlegi állása szerint kívánatosnak tartott, a globális felmelegedés mértékét 1,5-2 fok között maximalizáló összkibocsátás és az északi országok tényleges kibocsátása között.

Zseniális (ki)oktatóvideót készített két humorista Greta Thunberg trolljainak

Az ABC Australia a Twitteren osztotta meg a kisfilmet az alábbi ajánlással: “Bátran tekintse meg, ha Ön olyan felnőtt ember, akit idegesít egy 16 éves aktivista”, szúrta ki a . Mark Humphries és Evan Williams, két szatirikus humorista készítette a frappáns jelenetet a trollok gyűlölködő kommentjeire válaszul.

Thunberg szerint ráadásul nincs arra utaló jel, hogy ezen a politikán változtatni kívánnak az érintett országok, miközben nekik vannak a legjobb lehetőségeik arra, hogy a legtöbbet tegyék a klímakatasztrófa ellen. A svéd lány a díjjal járó mintegy 15,5 millió forint összegű támogatásról is lemondott.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Amíg a kormányok nem kezdenek el úgy eljárni, hogy a globális felmelegedés mértéke 1,5-maximum 2 Celsius fok körül maradjon, addig én és a Fridays For Future Svédország úgy döntöttünk, nem fogadom el az Északi Tanács környezetvédelmi díját és az ezzel járó félmillió svéd koronát[/perfectpullquote]

– zárta a bejegyzését a svéd lány. Thunberg még mindig Californiában járja az országot, miután augusztus végén vitorlással átszelte az óceánt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.