Grimes bejelentette az első albumát 2015 óta, azonban lehet, a Miss_Anthropocene lesz az utolsó hagyományos album, amit tőle hallhatunk. Az énekesnő szeretne visszavonulni az élő turnétól is, írja a Dazeddigital.

Grimes elárulta, nem szeretne többé szerződést kötni lemezgyártó cégekkel. A jelenlegi szerződése kötelezte arra, hogy még egy albumot kiadjon, de úgy gondolja, ha nem lett volna ez az elvárás, már sokkal több dalt tudott volna létrehozni.

David Lynch mesélő farkasként tér vissza Flying Lotus videójában

A Fire is Coming című videóban David Lynch mellett vadonélő gyermekek is szerepelnek, akik egy elhagyatott házban, állatruhába öltözve hallgatják, ahogy David Lynch farkasként egy történetet mesél el. Az alkotást Steven Ellison, azaz Flying Lotus és David Firth rendező készítették. Flying Lotusnak és Lynchnek nem ez az első közös munkájuk.


Az énekesnő a turnézás világából is szívesen kilépne, és inkább hologram turnékba kezdene. Grimes elmondása alapján borzalmas lámpalázban szenved. Nem érti, miért tartunk elhunyt művészeknek hologram koncerteket ahelyett, hogy olyanok is lehetőséget kapnának, akik lámpalázasak.

Grimes ötlete vegyes reakciót váltott ki az interneten. Voltak, akik támogatók voltak, mások pedig az énekesnő botrányain és állandóan csúszó albumain viccelődtek.

Hirdetés