
„Egy heti kajámra elég a nyugdíjam” – Ennyi a nyugdíja Fekete Lászlónak
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Gubik Petra Palik László műsorában beszélt a Sztárban Sztárban aratott győzelméről és a magánéletéről is. Bevallása szerint fiatalabb korában nem sok ideje maradt a magánéletére, írja a 168.
Amikor az egyetemet csináltam, miközben színházban játszottam Békéscsabán és Pesten, akkor nem volt. Nekem igazából huszonhárom évesen volt először komoly párkapcsolatom
– árulta el. Most viszont boldog párkapcsolatban él.
Nem egymás mellett, hanem együtt élünk. Ez akkor tud működni, ha két fanatikus ember találkozik, és szavak nélkül értik a másikat. Ezt az egész versenyt nem tudtam volna így végigcsinálni, ha ő nincs, bele sem vágtam volna.
Kapcsolódó cikk
Azt kifogásolták, hogy az énekesnő nyíltan Schoblocher Barbarát támogatta a műsorban.
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Volt férje is megszólalt.
A Dancing with the Stars próbaterméből jelentkezett be több mint egy hónappal a műsor vége után Szabó Zsófi.
Bereczki Zoltán új zsűritagként csatlakozott az ítészek közé a Csináljuk a fesztivált! negyedik szériájában.
A Barátok közt egykori Berényi Timije, Pásztor Virág újabb izgalmas szerepben látható a Pokoli rokonok című sorozatban.
Most minden kiderült!
Lukács Mikire a szülésnél is számíthatott a párja, ugyanis végig mellette volt, amíg a 14 órás vajúdás tartott, valamint akkor is, amikor világra hozta az első közös gyermeküket.
Ennek sokan örülni fognak.
Lélekbúvár címen fut Freddie új koncertsorozata, amellyel a Rising Starban feltűnt, Petőfi-díjas énekes járja az országot.
A Csibész Boiz legfrissebb podcast adásában Schóbert Lara volt a vendég, aki nyíltan beszélt arról, hogy próbál kilépni szülei, Rubint Réka és Schóbert Norbert árnyékából, és saját lábán megállni a helyét.
Ez egy rohadék betegség! – Az ismert színésznő apja ugyanazzal a kórral küzd, mint Karsai Dániel.
Úgy tűnik, Orsi nem választ jól, ha a férfiakról van szó, ugyanis egyikük miatt a rendőrségen járt a minap.
Itt vannak a részletek!
Akár élete egyik legrosszabb napja is lehetett volna!
Elhunyt Dudás Miki édesapja.
Mi lesz most?
Opitz Barbi a Házasság első látásra, magát Mr. Szabinak hívató szereplőjével vacsorázott péntek este.
Rúzsa Magdi nosztalgiázott, három évvel ezelőtt születtek meg hármas ikrei.
Nagyon megviselték a történtek.
Hát ezt most jól benézte!
Na ha valamire, akkor erre nem számítottunk.
Könnyekkel küszködve nézzük.
Minden kiderült.
Nyitott egy új kapcsolatra, de…
Éket vert a szülei közé Berki Krisztián halála.
Különleges mérföldkőhöz értek Tóth Gabiék: két kutyussal bővült a családjuk.
Nincs könyörület, a pénzintézet betartatja a szabályokat akkor is, ha egy családot felőröl a gyász
Na ez nem semmi.
“Nekem ő mindenhogy csodás”
Ördög Nóráék nem akármilyen születésnapot ünnepeltek… A jeles alkalomról a csinos műsorvezető az Instagram-oldalán posztolt.