A Független Színház Magyarország a koronavírus járványhoz igazodva online térben valósította meg az első karanténszínházi videósorozatot. A hatrészes videósorozat Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič Kosovo mon Amour című darabját dolgozta fel. Az érdeklődők hat héten át minden pénteken 21 órai kezdettel nézhették meg az új epizódokat élőben, YouTube-on.

Az európai roma drámairodalom egyik legfontosabb alkotása új formanyelven

Több mint 4000 emberhez juthattak el ezidáig, amely napról napra csak növekszik. Ekkora nézőszám eléréséhez legalább 60 előadást kellett volna tartaniuk, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Az online megjelenés lehetővé tette, hogy azokat a színházszeretőket is elérjék, akiket korábban nem. Céljuk, hogy egyrészt a nehézségek ellenére is jelen legyen a Független Színház Magyarország, és ahogy azt már megszokhatták tőlük, előtérbe helyezzék a roma témát.

Fuggetlen Szinhaz Magyarorszag
/ Fotó: Független Színház Magyarország Hivatalos Weboldala

A 2000-es évek elején több tízezer roma családot telepítettek ki a koszovói háború során, akik többé nem térhettek vissza otthonaikba. A közös munka során az európai roma drámairodalom egyik legfontosabb alkotását gondolták újra és mutatták be új formanyelven.

Roma hősök: „Mától nem vagyok többé cigány. Ember vagyok” – Recenzió

Tapasztaltad már, hogy mennyire relatív és dinamikusan változó, éppen melyik címke kerül a te homlokodra is? Nem csak a származástól, nemtől, vallástól, bőrszíntől, hanem tértől és időtől is függ, hogy többségi vagy kisebbségi szerepben létezünk egy adott mikrokörnyezetben.

A szereplők játékát főként saját otthonaikban, illetve az RS9 Színház tereiben vették fel telefonnal. Ezekből a felvételekből, utómunkát követően álltak össze az egyes epizódok.

A koronavírus csepp volt a tengerben

„Nekünk, cigányoknak az elmúlt évszázadokban alaposan meg kellett tanuljuk, miként lehet és kell rugalmasan reagálni különféle kihívásokra, a Covid-19 megjelenése «csepp volt a tengerben». Mind a színészek, mind a zenészek, vagy az utómunkát végző munkatársak lelkesedése, valamint a nézők pozitív visszajelzései arra sarkallnak minket, hogy folytassuk a munkát és fejlesszünk ezen a formanyelven” – nyilatkozta Balogh Rodrigó a színdarab rendezője, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője.

Roma hősök: A világ első roma drámakötetét Budapesten mutatják be

Az egész napos esemény a roma színházat, a történetmesélés műfaját és a roma drámai hősöket helyezi középpontba. Mint írják közleményükben, a délelőtti szimpóziumot Guy Tilkin flamand storytelling szakértő és Jessica Glause német színházi rendező, valamint Bernáth Gábor kommunikációs szakértő előadásai nyitják meg, amelyek a történetmondás fontosságát és lehetőségeit mutatják be.

Minden epizód megtekinthető a színház YouTube-csatornáján.

Kosovo Mon Amour 1
A Kosovo Mon Amour Szereplői / Fotó: Vincze Alina

Ezúton is szeretnének köszöntetet mondani a szereplőknek, munkatársaknak és nézőiknek, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a karanténszínházi sorozat.

Kosovo mon Amour (1.rész) – Tesóság

Ruzdija Sejdovič és Jovan Nikolič az európai roma drámairodalom egyik legfontosabb alkotását írták meg. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy hova vezethet…

Munkájuk tovább folytatódik, céljuk, hogy minél többen megismerjék a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat.

A koszovói háború

A koszovói háború (1998-1999) előtt 150 ezer fő roma és askáli (olyan roma népcsoport, akik egyiptomból származtatják magukat) él Koszovóban. A háború során az albánok 120 ezer fő romát és askálit üldöztek el otthonaikból, ingóságaikat elrabolták, majd házaikat porig égették, hogy soha többé ne térhessenek vissza. Miközben az albánokat és a szerbeket nagyrészt kártalanították, a romák veszteségeit még csak számban sem vették. A roma és askáli civil áldozatok száma máig ismeretlen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.