Hadas Krisztát a Kozma utcai izraelita temetőben kísérték utolsó útjára ma délelőtt.
A szerkesztő-riporter temetésére rengetegen érkeztek a barátok, a kollégák közül egy szál fehér rózsával a kezükben, ahogy a család kérte – írja a Blikk.
A sírnál Hadas Kriszta kisebbik gyermeke, Zsiga héberül mondta el az utolsó imát, így búcsúzott édesanyjától, a férje, Balassa János pedig megcsókolta az emlékezés kövét, majd szeretett felesége sírjára tette.
A temetés végén lapunknak néhány szót is szólt a gyászoló özvegy, elmondta, hogy szeretné, ha tudnák, hogy mindenkinek nagyon hálás, aki részt vett a búcsúsztatón.
“Az időjárás, a napsütés, ahogy hullottak a falevelek ránk, minden filmbe illő volt. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött ma vagy bármilyen fórumon részvétét nyilvánította, szeretném elmondani, hogy könnyített a fájdalmunkon” – mondta lapunknak Balassa János, Hadas Kriszta özvegye.

A temetés képei erre a linkre kattintva érhető el.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.