A Life TV volt igazgatója a TV2-nél Vaszily Miklós tanácsadójaként folytatja munkáját.

Ahogy mi is megírtuk,Life TV-től menesztették az összes ismert arcot, köztük a vezérigazgató Hajdú Pétert is, és sajátgyártású műsorokat sem fognak már gyártani.

A műsorvezető közösségi média-oldalán reagált a hírre, amiből az is kiderült, hogy már megvan az új pozíciója, a TV2-nél, Vaszily Miklós tanácsadójaként fog dolgozni a jövőben. 

Ezzel egyidőben Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető vállalat vezetését operatív vezetőként

– olvasható a közleményben. 

“Vezető csatornájával, a Life TV-vel két év alatt 414%-os növekedést produkált, azaz megnégyszerezte piaci részesedését és 39 helyet lépett előre a televíziós sikerlistán. A vállalat irányítása mellett a televíziós szakember műsorvezetőként is hozzájárult a Media Vivantis Zrt. növekedéséhez a Life TV-n futó Frizbi és Összezárva Hajdú Péterrel című műsoraival – utóbbival több alkalommal nézettségi rekordokat hozva a csatornának.”

Hajdú Péter távozását követően a Media Vivantis Zrt. jelentősen átalakítja működését. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt csökkenti munkavállalóinak számát, valamint a korábbihoz képest jóval alacsonyabb programinvesztícióval alakítja ki a portfoliójába tartozó csatornák műsorstruktúráját.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet