Halász Judit nem mindennapi emlékeket idézett fel a pályája kezdetéről. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja már több mint hat évtizede színpadon áll, de egykor ő is újonc volt. Zöldfülűként Sulyok Máriával került összetűzésbe, akit véletlenül rossz néven szólított.
Már több mint hatvan éve, hogy először színpadra állt Halász Judit a Vígszínházban, de 82 évesen sem tervez megpihenni. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő olyan legendákkal dolgozott együtt a karrierje során, mint Darvas Iván vagy éppen Sulyok Mária. Utóbbi kapcsán megemlítette, nem volt a legszorosabb a kapcsolatuk, sőt…
– Nagyszerű színésznő volt, és én ezt láttam is, meg tudtam is. Csak azt nem tudtam, hogy ő egy magányos ember. Az utolsó kapcsolatát éppen akkoriban vesztette el, amikor a Vígszínházhoz kerültem. Nagyon egyedül volt. És azt sem tudtam, ő még csak 54 éves. Azt hittem, ő már néni. Nem tanítják a főiskolán, hogy kell viselkedni egy srácnak, aki újonnan kerül be egy színházi közegbe – idézte fel a Heti Libazsír című podcastben.
Kapcsolódó cikk

Halász Judit olyat tett, amit ritkán szokott – Fontos dolgot kértek tőle az unokái
Nem véletlenül nem nyilatkozik a családjáról.
Judit tudtán kívül követett el egy hatalmas hibát, amit meg is emlegetett. – Nagyon udvarias kislány akartam lenni, és azt mondtam neki, kezét csókolom, Maca néni. Hát, összedőlt az egész színházi társalgó. Ha én ezt végiggondolom, és valaki 54 évesen azt mondta volna nekem, Juci néni, én is elájultam volna. Pedig nem véletlenül hívtam így, mert a főiskolán a növendékei, akik nagyon szerették, így hívták őt, ezért azt gondoltam, őt így kell szólítani. Bár engem nem tanított. Hosszú idő után, ismételten a társalgóban, nagy tömeg előtt fennhangon, kimérten annyit mondott nekem, engem nem Macának, hanem Máriának – emlékezett vissza már nevetve.
Kapcsolódó cikk
Halász Judit nem fogta vissza magát Eszenyi Enikővel kapcsolatban – „Nem szerettem bemenni se a Vígszínházba”
Rengeteg szép emléke van a Vígszínházról, de vannak köztük fájdalmasak is.