Igazi büntetés: saját hangunkkal szembesülni
A legtöbb ember számára kellemetlen élmény, amikor felvételről hallja a saját hangját, írja a The Conversation.
„Tényleg ilyen a hangom?” – szól a tipikus, csalódott reakció talán csak az ASMR-sztárok kivételével szinte mindenkitől. Néhány embert annyira megdöbbent, ha a saját hangját hallgatja vissza, hogy azonnal leállítja a lejátszást.
Annak ellenére, hogy néhány ember hangját kifejezetten erotikusnak vagy kellemesnek találjuk, a saját hangunkkal mégis ellenséges viszonyban állunk. Ennek fiziológiai és pszichológiai okai is vannak. Egyrészt, a hangfelvételen rögzített hangunk másképp jut el az agyunkig, mint amikor beszéd közben halljuk magunkat.
A Samsung elhozza a borzongás élményét a hallássérültek számára
Most már a hallássérültek is élvezhetik a horror varázsát.
Kapcsolódó cikk
Amikor visszahallgatjuk a beszédünket, a hangok a levegőn át jutnak el a füleinkhez. A hang rezgése kölcsönhatásba lép a dobhártyával és a hallócsontocskákkal. A csontocskák adják át a rezgéseket a belső fülben található csigának, amely továbbítja azoknak az idegvégződéseknek, amelyeken keresztül végül eljut a hang az agy hallóközpontjába.
A valóságban jóval magasabb hangon beszélünk
Ezzel ellentétben, amikor közvetlenül halljuk a beszédünket, a hang más úton jut el a belső fülbe. A hangok egy része továbbra is a levegőn keresztül, de a nagyobb hányada belsőleg, közvetlenül a koponyacsonton keresztül éri el a belső fület. Amikor tehát a saját beszédhangunkat halljuk élőben, a külső és belső csatornán eljutó hangjelek elegyét halljuk. A belső csonton keresztül történő hangtovábbítás felerősíti a mélyebb frekvenciákat.
Emiatt érzékeljük úgy, hogy a „valóságban” sokkal mélyebb a hangunk. Amikor hangfelvételről hallgatjuk vissza magunkat, mindenki sokkal erőtlenebbnek és magasabbnak hallja a saját hangját, amelyet sokan kifejezetten szégyellni valónak tartanak.
Van egy másik oka is, amiért sokan kellemetlennek találják a hangjukat. Annak ellenére, hogy technikai akadálya nincs, a legtöbb emberrel mégsem túl gyakran fordul elő, hogy felvételről hallgassa vissza magát. Így a saját hangunk tulajdonképpen egy új, ismeretlen hangnak számít, miközben azt hisszük, hogy jól ismerjük.
Másra számítani csalódás
A jelentős különbség a jól megszokott észlelésünk és a rideg valóság között pedig hidegzuhanyként éri a legtöbb embert. A hangunk az önazonosságunk fontos része. Ha rájövünk, mennyire kappanhangunk van valójában, és mindenki más ezt kénytelen hallgatni, ha megszólalunk, az igazán kijózanítóan hat.
Mégis, a legtöbben nem azért feszengenek, amikor felvételről hallgatják a saját hangjukat, mert a valóság sokkal rosszabb, mint amit gondoltak, hanem mert másképpen halljuk magunkat.
Egy 2005-ben megjelent tanulmányban olyan embereket vizsgáltak, akiknek beszédhangjukkal problémáik voltak. Megkérték őket, hogy osztályozzák a visszahallgatott hangjukat. Az őket kezelő orvosok is osztályozták a betegek hangját. A kutatók azt vették észre, hogy a betegek sokkal rosszabb jegyre értékelték magukat, mint az orvosuk, akik objektív szempontok alapján minősítettek.
Tehát, ha a hangok a fejünkben leszólják az eszközről visszajátszott hangunkat, akkor valószínűleg csak a túl szigorú kritikus szól belőlünk.
Ezek a lányok esténként suttognak hozzád
Egy lány suttog esténként nekik kellemes dolgokat az ágyban fekve.
