Milliárdos támogatások és a bírósági kényszerintézkedés

A családi kiállás hátterében egy kiterjedt büntetőügy húzódik meg, amely a Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseit érinti. A hatóságok szerint az állami alapból 2025 szeptembere és 2026 márciusa között 1079 esetben több mint 17 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki olyan formában, amely kikerülte a rendes döntéshozatali rendszert.

Az ügyészség gyanúja alapján a határozatok politikai szempontok mentén születtek meg, és a források egy része a Fidesz választási kampányához vagy magáncélokhoz vándorolhatott. A vádhatóság bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja az egykori minisztert, ami a Büntető Törvénykönyv szerint öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A volt miniszter tagadja a bűncselekmények elkövetését, de a Kecskeméti Járásbíróság a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás befolyásolásának veszélyére hivatkozva elrendelte a letartóztatását, amelyet a volt tárcavezető a ceglédi fogdán tölt. A ceglédi fogdában ülő apa helyzete mellett azonban a futásra egyenesen Orbán Viktor reagált nyilvánosan egy fotóval.